A budapesti Duna Arénában megrendezésre kerülő vb-n az úszóversenyek július 23. és 30. között lesznek láthatóak. A viadalon összesen 42 számban osztanak érmeket.
A szerbek korábbi világelsője, valóban óriási nevet igazolt maga mellé.
A rutinos versenyző távolléte miatt átalakul a négyes és a páros is a nőknél.
A szombati két első, három második és egy harmadik hely után a vasárnapi döntőkben is remekeltek a magyarok.
A kajakos Bodonyi Dóra 1000 méteren, a kenus Balla Virág pedig 500-on nyert aranyérmet a portugáliai Montemor-o-Velhóba.
A másik két magyar főtáblás, Gémesi Csanád és Decsi Tamás egyformán a legjobb 32 között esett ki.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelölte a portugáliai világkupára utazó csapatát, amelyben sok a fiatal, de azért a rutin is képviselteti magát.
A doppingolás utáni büntetéséből visszatérő teniszezőnőt a Roland Garros szervezői nem látják szívesen, nem adtak neki szabadkártyát, a WTA-vezér szerint ez nem helyes bánásmód.
Tóth Dávid Kulifai Tamással 1000 párosban is rajthoz áll, ezt a számot is elsősorban jó edzéslehetőségnek fogják fel a versenyzők.
"A egjobbamat akarom úszni, és bizonyítani szeretném magamnak, hogy csak egy kis baki történt Rióban.”
Újfent a triatlon fővárosa lesz Tiszaújváros, ahol július 15. és 23. között a Triatlon Nagyhét keretén belül ismét világkupa-versenyt rendeznek.
A doppingvétség miatt kapott 15 hónapos eltiltását áprilisban letöltő Sarapova az első fordulóban aratott győzelmével biztosította, hogy a wimbledoni torna selejtezőjében ott lehet, viszont a mostani mérkőzés-feladás miatt a főtábla elúszott.