Jump to content

Komoly kritiával illették a magyar akadémiai rendszer

2014. 07. 21. 12:28

A belga Double Pass cég végzett a magyar akadémiai rendszer átvilágításával és elkészítette jelentését is. A beszámolóból kiderül, hogy a cég a formalizálás szükségességét hiányolja leginkább. A cég tizenöt magyarországi futballakadémia működéséről készített felmérést a Magyar Labdarúgó-szövetség felkérésére.

Az MLSZ honlapjára egy 15 oldalas kivonat került fel a belga cég 134 oldalas jelentéséből, amelyet a szervezet elnöksége április 22-i ülésén megtárgyalt és el is fogadott. A szövetség egy februári háttérbeszélgetésen jelezte, a tervek szerint annak függvényében osztja majd ki az állami támogatást az akadémiák között, hogy azok hogyan szerepeltek a Double Pass által elvégzett vizsgálaton. A jelentésben nem lehet megtalálni az „erősorrendet”, ugyanakkor az index.hu-n olvasható cikk szerint a legjobban Debrecen (Debreceni Labdarúgó Akadémia) teljesített a győri (Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia), a szombathelyi (Illés Labdarúgó Akadémia) és az angyalföldi (Vasas Kubala Labdarúgó Akadémia) előtt.

Az index.hu néhány főbb pontban jellemezte a belga cég által meghatározott problémákat, e szerint több helyen „az edzői módszerek és alapelvek formalizálása nem elterjedt”, „konkrét edzéscélok ritkán világosak, meghatározottak”, „kevés akadémia alkalmaz kifejezetten a kiemelt tehetségekkel (talent pool) dolgozó speciális edzőket”, valamint hogy a „részletes funkcionális, technikai-taktikai és pszichológiai felmérések nem elterjedtek”.

A cég összegzése szerint a legnagyobb ellentmondást látszólag azt jelenti, hogy a műhelyek produktivitása, azaz a fiatal tehetségek akadémiai klubokból való átirányítása, integrálása összességében jónak mondható, nemzetközi összehasonlításban is. Ugyanakkor a produktivitás itt mennyiségi mérőszám, és nem ad értékelést a játékosok kvalitásairól. Az ellentmondás abban fogalmazódik meg, hogy a szervezeti struktúra és az egyéni fejlesztés messze elmarad az elvárt értékektől.

A jelentés leszögezi, hogy a formalizálás terén elengedhetetlen a hatékony fejlesztés, mert e nélkül a hazai akadémiai modell nem képezhető le. A jelenlegi működési modellben – amelyben a döntések általában informálisak, személyfüggőek vagy egy kézben összpontosulnak – lehetetlen hosszú távú koncepciókat megvalósítani.

A jelentés alapján szintén elengedhetetlen lenne a tehetségek kiválasztásának, illetve képzésének formalizálása is, ez azonban szorosan összefügg a humán erőforrás helyzettel, nemcsak létszámban és minőségben, hanem a feladatok szétosztásában is. A Double Pass összegzése ugyanakkor jó stratégiai döntésnek értékelte az infrastruktúra-fejlesztést, ugyanis az akadémiák nagy részén már kulturált körülmények között zajlik a munka.

Forrás: sportrajongo/MTI/Fotó:dehir.hu;debrecenifocisuli.hu)