Múlt héten a Debrecennek lett volna lehetősége, hogy akár már az első meccsen eldöntse a továbbjutást, a Loki helyzetei azonban kimaradtak, így 0-0-ról kezdik a csapatok a visszavágót. A Cliftonville várhatóan ismét a kontrákban és a pontrúgásokban bízik, amikből sok veszélyes helyzetet dolgozott ki az odavágón.
Jó hír a debrecenieknek, hogy a csapatkapitány, Szakály Péter és Vadnai Dániel is visszatérhet a csapatba, előbbi sérülés, utóbbi eltiltás után, míg Kulcsár Tamásra és várhatóan Selim Bouadlára nem számíthat Kondás Elemér, aki sajtótájékoztatón beszélt a mérkőzésről:
„Fontos lesz, hogy az első mérkőzéshez képest kreatívabban játsszunk, ennek megfelelően állítjuk össze a csapatot. Figyelni kell, hogy ne adjunk lehetőséget az ellenfélnek, mert az első meccsen is a mi hibáinkból kerültek a kapunk elé. Nyilván támadni fogunk, de a védekezésre is nagy hangsúlyt kell fektetni, mert meglepetés érhet minket. Türelmesen kell játszani, nem szabad, hogy idegessé váljunk, ha nem rúgunk korán gólt.” – mondta a vezetőedző a dvsc.hu-n.
A sajtótájékoztatón megszólalt Tommy Breslin, az északír bajnok vezetőedzője is:
„Az első meccsen elért 0-0-ás eredmény nem olyan rossz számunkra. Voltak lehetőségeink, mint ahogy a Debrecennek is. Várjuk a mérkőzést, amelyhez pozitívan állunk. Nincs különösebb elvárás tőlünk az eredményt illetően, egy nagyon jó meccset szeretnénk játszani, és mindenképpen szeretnénk gólt lőni. Számunkra nincs jelentősége annak, hogy a hazai pályával ellentétben rendes füvön játszunk, mert az északír bajnokságban tizenkét csapatból tíz ilyen játéktérrel rendelkezik, tehát hozzá vagyunk szokva. Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk az esélyesek.”
A mérkőzés 20:30-kor kezdődik Debrecenben.
(Fotó:newsletter.co.uk\boon.hu)