Múlt héten a Debrecennek lett volna lehetősége, hogy akár már az első meccsen eldöntse a továbbjutást, a Loki helyzetei azonban kimaradtak, így 0-0-ról kezdték a csapatok a visszavágót. Kondás Elemér együttese a Novakovics – Mészáros, Máté, Korhut, Jovanovic – Mihelic, Bódi, Varga, Szakály – Sidibe, Volas kezdőcsapattal állt fel és rögtön a mérkőzés elején megszerezhette volna a vezetést, de a 8. percben Dalibor Volas fejese a gólvonal elé pattant, így hatalmas helyzetet puskázott el a Loki. A félidő végén még Ibrahima Sidibe találhatott volna a kapuba, de ő is elhibázta 4 méterről. Ezzel nagyjából fel is soroltuk a veszélyes akciókat, hiszen az első félidőben elég alacsony színvonalú játék folyt, sem a hazaiak, sem a vendégek nem játszottak meggyőzően.
A második félidőt már jobban kezdte a Debrecen és az 51. percben akár a vezetést is megszerezhette volna, de Bódi Ádám lövését nagy bravúrral védte az észak-ír kapus. Ami nem sikerült Bódinak, az sikerült Mihelicnek az 54. percben: a vendégek védője McGovern gólhelyzetben buktatta Volast, amiért piros lapot kapott, a Loki pedig szabadrúgást 17 méterről, amit Mihelic gyönyörűen csavart a kapuba. 1-0.
A gól és a kiállítás után felpörgött a hazai csapat, de igazi eredményre egészen a 82. percig kellett várni. Korhut nagyon jól ment el a bal oldalon, és begyötört beadására Sidibe érkezett, aki 4 méterről lőtt a kapuba. 2-0 a Lokinak.
A továbbiakban sem változott a játék képe, a Debrecen több veszélyes helyzetet is kidolgozott, de további gólt már nem tudott rúgni, míg a Cliftonville emberhátrányban nem volt képes a csodára. A Debrecen összesítésben 2-0-val jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtező harmadik körébe, ahol a fehérorosz BATE Boriszov lesz az ellenfele.
(Fotó:newsletter.co.uk\boon.hu)