Jump to content

NB I: az MTK legyőzte a címvédőt, a PAFC nem bírt a Péccsel

2014. 08. 02. 07:12

Két mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB I 2. fordulójának pénteki játéknapján, amelyből az egyik rangadónak számított. Az MTK albérletben a bajnoki címvédő Debrecent fogadta, míg a másik mérkőzésen a Puskás Akadémia a Pécs együttesét látta vendégül. A négy csapat közül csupán az MTK örülhetett, hiszen legyőzte a két forduló után csupán egy ponttal szerénykedő címvédőt, míg a PAFC és a Pécs megosztozott a pontokon.

Az MTK azzal a reménnyel várhatta a Debrecen elleni bajnokiját, hogy tovább folytatja május 17-e óta íródó sikersorozatát és ezúttal is pontot szerez hazai pályán. Igaz a hazai pálya ebben az esetben albérletet jelentett, hiszen a Hidegkúti Stadion felújítása miatt Garami József legénysége a Honvéd pályáján, a Bozsik Stadionban fogadta - 1500 néző előtt - a bajnoki címvédő Debrecent. A vendégek számára jó alkalom lehetett volna ez a mostani arra, hogy megszakítsák rossz szériájukat az MTK ellen, ugyanis 2010 óta bajnoki mérkőzésen nem tudnak nyerni a fővárosiak ellen. Erre azonban még egy ideig várniuk kell, ugyanis az MTK végül egy góllal ezúttal is jobbnak bizonyult a hajdúságiaknál.

A két csapat az első félidőben kiegyenlített harcot vívott, voltak lehetőségei mind az MTK-nak, mind a Debrecennek, ám igazán komoly helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A második játékrészben egy picit változott a játék képe, Garami József legénysége veszélyesebben kezdett el játszani és a mezőnyfölény a hajrában góllá érett, Horváth a 89. percben szerezte meg a vezetést, amely végül győzelmet ért a kék-fehéreknek. Az MTK két forduló után veretlen, míg a bajnoki címvédő Debrecen egy ponttal áll a táblázaton.

A játéknap másik mérkőzésén a Puskás Akadémia mintegy 400 néző előtt a Pécs együttesét fogadta. A hazai közönség legnagyobb örömére a PAFC már a 11. percben megszerezte a vezetést, Lencse büntetőből volt eredményes. A felcsútiak előnye egészen a félidő végéig kitartott, ekkor azonban Márkvárt egyenlített, így döntetlennel fordultak a csapatok. A fordulás után mindkét együttes előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, a vezetést azonban Véber György együttese szerezte meg Kővári bombagóljával. Ezt követően a Pécs nem állt vissza, sőt támadásban maradt, ám újabb gólt nem szerzett, pontosabban de, csak az öngól volt: a frissen becserélt Causic egy szögletet követően ugyanis saját kapujába fejelt, így végül döntetlennel zárult az összecsapás. A pontosztozkodásnak vélhetően egyik csapat sem örül túlzottan, ugyanis mindkettő egy ponttal áll két forduló után.

A mérkőzések góljait honlapunk Facebook-oldalán nézhetik meg.

A forduló már lejátszott mérkőzései:

Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0

A forduló további programja:

Augusztus 2., szombat

16.30 Videoton FC–Dunaújváros PASE (Tv: M1)
18.30 Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC (Tv: Sport1)
20.30 Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás

Augusztus 3., vasárnap

16.30 Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
18.30 Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
20.30 Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)