Jump to content

NB 1 szombat: pályán a Loki, a DVTK, a Hali, a PAFC, a Pécs és az Újpest is

2014. 08. 09. 14:50

Az EL búcsút követően fogadja a DVTK a Haladást az NB 1 egyetlen vasárnapi meccsén. Előtte szombat este a DVSC a Puskás Akadémia ellen feledtetheti a BL kudarcot, a Pécs pedig az Újpest ellen reménykedhet, hogy megszakad idei balszerencsés sorozata.

Augusztus 9. 18:30 Pécs – Újpest

Pécsen eddig meglehetősen balszerencsésen indult a bajnoki évad, az MTK ellen lehetséges, hogy játékvezetői hibából kaptak szabadrúgásgólt, ugyanis kérdéses, hogy Kanta lövése áthaladt-e a gólvonalon, míg egy hete Causic szerzett becserélése után elképesztő öngólt első labdaérintésből, pontot mentve a Puskás Akadémiának. Egyszer minden ilyen sorozatnak vége kell, hogy szakadjon, ebben bízhat Véber György is. Muszáj neki, hiszen Matyi Dezső nem tartozik a legtürelmesebb tulajdonosok közé. Újpesten pedig vészes csatárínség van, hiszen legutóbb Sztaniszavljevicsnek kellett centert játszania. Nagyon várják Kabát felépülését a lilák, de még így is kevesen lennének elöl, muszáj lenne még csatárt igazolni. Addig pedig marad a reménykedés, hogy Suljic góllövő formája megmarad, hiszen a bosnyák játékos eddig mindkét fordulóban betalált.

Augusztus 9. 20:30 DVSC – Puskás Akadémia

Szomorú mindenki Debrecenben, hiszen óriási esélyt szalasztott el a címvédő azzal, hogy nem tudott továbbjutni a BATE Boriszov ellen a BL-ben. Azzal a sikerrel minimum az EL csoportkör meglett volna, azaz garantált nemzetközi szereplés ősszel. Ez még meglehet, azonban vélhetően egy igazi sztárcsapatot kellene ehhez kiütnie a Lokinak az EL selejtezőben. De most még itt a Puskás elleni mérkőzés. Eddig jellemzően a B csapattal játszott a bajnokságban idén a Loki, most a sérülések miatt is így kell cselekednie Kondás Elemérnek, hiszen 4 játékos is megsérült kedden, valamint a többiek is nagyon elkészültek az erejükkel. Ez lehet a Puskás Akadémia előnye is, mint láttuk, idén a Nyíregyháza és az MTK is pontokat tudott rabolni emiatt a Lokitól.

Augusztus 10. 18:30 DVTK – Haladás

9 emberrel is pontot tudott szerezni a Diósgyőr az Újpest ellen, ez erőt adhat nekik a folytatásra, bár Miskolcon nagyobbak a célok, mint a döntetlenek szerzése. Egerszegi és Debreceni tehát eltiltás miatt hiányozni fog, azonban elég nagy a DVTK kerete, hogy megoldják ezt, ráadásul újabban több variációt is ki tud próbálni Szivics mester, gondoljunk itt Kádár szűrőként szerepeltetésére. Elek Ákos csapatkapitány sérülése miatt lehet erre most is szükség lesz. A Haladásnál pedig Tommaso Rocchi esetleges érkezése volt a legnagyobb hír a héten, Rocchi leadta fizetési igényét, kérdés, hogy elő tudják-e teremteni. Addig Radóval rohamozhat a Hali, azonban ha ő is eligazol a nyáron, akkor baj lehet, hiszen szinte csak Zamostny maradna centernek. Artner Tamás próbálta a háromvédős felállást is legutóbb, a DVTK ellen nem tudni, hogy megtartja-e ezt a formációt. A Halinak hasonló esélye lehet, mint a Puskásnak, ugyanis a DVTK a Krasznodar elleni EL meccsel a lábakban fog pályára lépni a szombathelyi zöld-fehérek ellen.

A Ferencváros – Dunaújváros mérkőzést elhalasztották a zöld-fehérek Chelsea elleni stadionavató gálamérkőzése miatt.

(Fotó: boon.hu)