Jump to content

NB 1: Csábi József a Honvéd új edzője

2014. 10. 26. 14:21

Folytatódott az edzőkeringő a magyar bajnokságban. Csábi József egy hete még a Nyíregyháza vezetőedzőjének mondhatta magát, onnan azonban menesztették. Sokáig azonban nem kellett tétlenül ülnie, ugyanis őt nevezték ki Pietro Vierchowod utódjául a Honvédhoz.

A kispestieket eddig Vierchowod távozása óta megbízott vezetőedzőként az akadémia holland vezetője, De Muijnck irányította. Csábinak van honvédos kötődése, korábban játékosként, illetve edzőként is szerepelt a fővárosiaknál. Ráadásul anno egy mérkőzés erejéig a magyar válogatottat is irányította.

A Honvéd tavaly még Marco Rossi irányításával szerepelt, őt váltotta a szintén olasz Pietro Vierchowod, aki játékosként BL-t is nyert. Edzőként azonban nem sikerült maradandót alkotnia Kemenesékkel. Csábi idén a Nyíregyházával nagyjából úgy kezdett, ahogy várni lehetett, az NB I-es rutinnal rendelkező játékosokkal elvárható volt a középmezőny az újonctól, de később a Szpari megindult a kiesés felé. Kispesten nagy feladat lesz felrázni a csapatot, illetve megtalálni a külföldiek és a fiatal magyar játékosok arányát.

(pd)

(Forrás: sportrajongo.hu, fotó: telesport.hu)