Mindkét oldalon találhattunk új neveket: a hazaiaknál lehetőséget kapott többek közt a Diósgyőrből érkező Debreceni András, a jelenleg még az MTK keretéhez tartozó Hangya Szilveszter, Czvitkovics Péter, aki Felcsútról igazolt Szanyó Károlyékhoz, valamint az ősszel még a Pápát erősítő Kenesei Krisztián. A vendégeknél egyedül a brazil Myke Bouard Ramos nevezhető újnak, aki az őszt Kisvárdán töltötte kölcsönben.
Az első félidő minimális hazai fölényt hozott, kifizetődni látszott a hazaiak keretének megerősítése, azonban gól egyik oldalon sem született. A 35. percben jött az első csapás a kék-fehérek számára: Vass Ádám került a földre egy ütközést követően, és nem tudta folytatni a játékot. Az első vizsgálat során a 11-szeres válogatott középpályásnál részleges szalagszakadást diagnosztizáltak. Három perc sem telt el, és a vendégek kapusa is feladni kényszerült a meccset: Hegedüs Lajos egy beadást húzott le, ám rosszul ért földet, így Frederico Groppioni állt be az MTK kapujába.
A második játékrész már több örömet tartogatott Garami József együttese számára: az 58. percben Pölöskei Zsolt talált Németh Gábor hálójába Csiki beadását követően. Azonban nem örülhettek sokáig a vezetésnek a vendégek, mivel két perccel később Mohamed Remili rövidre tartó lövését védte be Groppioni. Ha ez nem lett volna elég baj, az MTK fiatal balhátvédje, Deutsch Bence is megsérült, akinél a vizsgálatok során szakadást és lábközépcsonttörést állapítottak meg az orvosok.
A 77. percben ugyan Kanta József góljával kiharcolta a győzelmet az MTK, de ez aligha vigasztalja Garami Józsefet, aki három játékosát is elvesztette a 90 perc során. Deutsch Bence már mindenképpen kihagyja a csapat törökországi edzőtáborát, Hegedüs és Vass esetében ez még a további vizsgálatok eredményétől függ.
(la)
(forrás: sportrajongo.hu / foto: mtkbudapest.hu)