Jefremov jóvoltából a Videoton már a második percben hátrányba került, a magyar bajnok egyébként közel legjobb összeállításában játszott. Voltak is lehetségei az első félidőben is a Vidinek, Nikolics, Trebotics, és Gyurcsó előtt is adódott esély, azonban igazi nagy ziccere nem volt a listavezetőnek.
A második félidőben aztán több cserét is végrehajtott Joan Carrillo, és ez kissé rányomta a bélyegét a játékra is, a Videoton kevésbé tudott veszélyes lenni az orosz sztárcsapat kapujára. Több gól nem esett a találkozón, a Vidi zsinórban harmadik edzőmeccsén sem tudott betalálni, ami némileg aggasztó lehet. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy erős csapatok ellen tették próbára tudásukat a székesfehérváriak, ellenfelük volt a Lokomitiv Moszkva és a Dinamo Kijev, előtte pedig a koreai Szuvon Bluewings valamint az 1860 München is.
(pd)
(Forrás: sportrajongo.hu, vidi.hu, nemzetisport.hu; fotó: sport365.hu)