A kétszeres magyar bajnok játékos a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, és 2006-tól kezdődően hét évig a Hungária körúton játszott. 2008-ban bajnoki címet nyert a budapestiekkel, majd három évvel később a másodosztályt is megjárta az MTK-val. 2013-ban Zsidai Lászlóval együtt igazolt Debrecenbe, azonban Varga József Angliából való hazatérését követően már kevesebb játéklehetőséghez jutott.
A mostani transzfer is azért váratott magára az átigazolási szezon utolsó napjáig, mert a debreceniek Varga esetleges távozása esetén nem engedték volna el a védekező középpályásként és balhátvédként egyaránt bevethető játékost.
Amennyiben bármilyen okból meghiúsult volna Vadnai átigazolása, a kék-fehérek már kapcsolatba léptek Völgyi Dániellel, akitől a győriek készek voltak búcsút venni. Így azonban a 27 éves balhátvéd végül a Lombard Pápához került kölcsönbe.
(la)
(forrás: sportrajongo.hu / fotó: foci-live.hu)