Bernd Storck szövetségi kapitány csapatát még a törökök előzhették meg a csoportkör utolsó, keddi játéknapján. Ez be is következett, ugyanis hazai pályán Selcuk Inan 89. percben szerzett szabadrúgásgóljával 1-0-ra legyőzték a már biztos résztvevő Izlandot, illetve Kazahsztán szintén 1-0-ra nyert Lettországban.
A magyar válogatott lehetséges ellenfelei: Norvégia, Ukrajna, Dánia, Svédország, Írország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina.
A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, legutóbb erre 1972-ben volt példa.
Az európai szövetség (UEFA) szerdán az UEFA-koefficiens alapján állapítja meg, hogy mely négy csapat lesz kiemelt a november 12-14. és 15-17. közötti pótselejtező vasárnapi sorsolásán. A párharcok oda-visszavágón dőlnek el.
A 78. perctől emberhátrányban küzdő törökök sikere egyúttal azt jelentette, hogy a vb-bronzérmes holland válogatott, amely ráadásul ezúttal is kikapott 3-2-re Csehországtól, 1984 óta először nem jutott ki a kontinenstornára.
A H csoportban a már csoportelső olasz válogatott egygólos hátrányból fordítva legyőzte a norvég együttest, amelyet így megelőzött a horvát csapat, azaz előbbi pótselejtezőt játszik, utóbbi pedig kijutott az Eb-re.
A B csoportban az első két helyezett - Belgium és Wales - már korábban biztosította a részvételét, a pótselejtezőt érő harmadik pozíciót ciprusi győzelmével Bosznia-Hercegovina szerezte meg.
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)