A DVSC vezetőedzője, Kondás Elemér hétfőn benyújtotta lemondását. A szakember úgy érzi, a kialakult helyzetre való tekintettel váltásra van szükség.
Miután a fehérorosz Torpedo Zsodzino ellen a Loki kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa- liga második selejtezőkörében, a magyar bajnokság második fordulójában is vereséget szenvedett. Kondás ezek után nyújtotta be lemondását hétfő délelőtt.
A szakember a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott: "Több évtizede vagyok a klub alkalmazásában, az elmúlt öt és fél évben vezetőedzőként próbáltam mindent megtenni a DVSC sikerének érdekében. Köszönöm az eddigi bizalmat, és sok sikert kívánok a csapatnak a továbbiakban."
2011 óta százhatvankétszer ült a debreceniek első csapatának kispadján (ez klubrekord) mely során két bajnoki címet szerzett (az egyiket veretlenül) és ugyanennyi Magyar Kupát nyert az együttessel.