A Videoton a mostani kvalifikációs sorozatban két párharcot nyert meg: előbb a moldovai Zaria Balti (3-0, 0-2), majd a szerb Cukaricki (2-0, 1-1) csapatát búcsúztatta. Mindkét alkalommal hazai pályán - saját stadionja újjáépítése miatt Felcsúton - szerzett előnyt. Erre minden bizonnyal most is szüksége lenne, mert a Midtjylland mindössze egyszer veszített házigazdaként az idei naptári évben.
A Midtjylland a 2014/15-ös idényben megnyerte a dán bajnokságot, a Bajnokok Ligája selejtezőjében nem járt sikerrel, de bejutott az Európa Liga csoportkörébe, sőt onnan továbblépett, és az egyenes kieséses szakasz első fordulójában a Manchester United tudta megállítani.
A csapat a bajnokság legutóbbi idényét a harmadik helyen zárta, ezért az EL-selejtezőbe - a Videotonhoz hasonlóan - ugyancsak az első körben kellett bekapcsolódnia. Előbb a litván Suduva együttesét búcsúztatta kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel, majd a liechtensteini Vaduzon lépett túl (3-0, 2-2). Ahogyan a magyar NB I-ben, úgy a dán élvonalban is két fordulót rendeztek eddig az új idényben. A székesfehérváriak egy vereséggel és egy döntetlennel rajtoltak, a Midtjylland pedig egy döntetlennel és egy győzelemmel kezdett.
A Videoton aktuális ellenfelének egyik dán riválisánál, a Bröndby együttesénél az a Bódog Tamás a másodedző, aki 2011-ben pályaedzőként bajnoki címet ünnepelhetett a fehérváriakkal.
"Nem vár könnyű összecsapás a Vidire. Amire mindenképp oda kell figyelnie a fehérvári csapatnak, az az, hogy a dán együttesben nagyon jó testfelépítésű, magas, erős labdarúgók szerepelnek. Az előző szezonban például a Midtjylland szerezte pontrúgásból a legtöbb gólt. A nagy bedobásaikra is készülni kell, amelyekből rendre veszélyes szituációkat alakítanak ki az ellenfél kapuja előtt" - nyilatkozta a tréner a Videoton FC honlapján.
Bódog hozzátette: nem kell félnie a magyar csapatnak, mert bár jó együttes a dán, de közel sem legyőzhetetlen. "Két-három nagyon jó játékosuk van, azonban sérülés és eltiltás miatt lesznek hiányzóik."
A nemzetközi porondon egyedüli magyar klubként versenyben maradt Videoton mérkőzése csütörtökön 20.30-kor kezdődik Felcsúton. A találkozó játékvezetője a 31 éves finn Ville Nevalainen lesz, akinek ez mindössze a negyedik nemzetközi kupameccse.
A visszavágót jövő csütörtökön 18 órától játsszák Herningben, a negyedik forduló sorsolását pedig egy nappal később tartják.