Az olcsóbb ajánlat alapján a stadion ára 142.85 milliárd forint, az 5 százaléknyi tartalék 7.15 milliárd forint, az ÁFA összege 40.5 milliárd forint. Az új Puskás-stadion egy székre jutó költsége: 2.1 millió forint. Ez tartalmazza a nem stadion jellegű terek, például konferenciatermek, parkolók, hidak, sportmúzeum, rendőrőrs, étterem, szurkolói bolt költségét is – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A közelmúltban megépült, hasonló méretű európai stadionok (Baku, Marseille, München, London, Varsó) nettó egy székre jutó költsége átlagosan 1.24-3.1 millió forint között változik, azaz a nemzetközi összehasonlítás alapján az új Puskás-stadion reális piaci keretek között épül fel, az építés költsége európai viszonylatban átlagosnak tekinthető – olvasható a dokumentumban.
A KKBK leszögezi, lefolytatták a kivitelező kiválasztásához szükséges nyílt nemzetközi közbeszerzési eljárást, a felhívás pedig megjelent az Európai Unió hivatalos értesítőjében, valamint az unió összes hivatalos nyelvére lefordítva az EU hivatalos lapjában és annak internetes felületén, így bármelyik EU-s országból lehetett ajánlatot tenni.
„Ezért ugyan az eljárás időigényes volt, de a legnagyobb versenyt biztosította, garantálva azt, hogy a lehető legmagasabb színvonalon készül el az új Puskás Stadion” – áll a közleményben, amelyből az is kiderül, hogy a magyar állam rendkívül szigorú szerződési feltételeket írt elő, ez alapján „a kivitelező napi 142 millió Ft+áfa kötbért fizet, ha késik, valamint a határidő és a minőség biztosítékaként a szerződéskötéskor az állam által egyoldalúan készpénzre váltható, összesen 32 milliárd forintos bankgaranciát ad”.
A tájékoztatás szerint a nyílt nemzetközi közbeszerzési eljáráson két ajánlat érkezett: a Strabag Építo Kft., Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., Strabag AG közös ajánlattevők 3.3 százalékkal drágább ajánlatot adtak, mint a Magyar Építő Zrt. és ZÁÉV Építőipari Zrt. közös ajánlattevők. Az olcsóbb ajánlat tartalmazza az építés költségét, a három hónapon keresztül történő üzemeltetést és a nyitórendezvény költségeit.
Az ajánlat 5 százalék tartalékot is magában foglal váratlan eseményekre, amely csak indokolt esetben, kizárólag a megrendelő egyértelmű engedélye alapján használható fel, automatikusan nem része az árnak. Az ajánlatban szereplő összeg áfatartalma a beruházás során visszafizetésre kerül a költségvetésbe.
„A hétszintes, összesen bruttó 213 700 négyzetméter alapterületet kitevő épület tervei már elkészültek, továbbá a stadionnak jogerős és végrehajtható építési engedélye van” – írta a KKBK, amely azt is jelezte, hogy „az idei költségvetésben egyetlen fillér többletköltség rendelkezésre bocsátása sem szükséges” a 2019 végére felépülő, 67 ezer néző befogadására tervezett létesítménnyel kapcsolatban.
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot 13 ország egy-egy stadionjában rendezik. Az új Puskás Ferenc Stadion egyike lesz ezeknek, három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont. Ha a magyar válogatott kivívja a részvétel jogát, akkor legalább két csoportmeccsét és továbbjutás esetén akár a nyolcaddöntőt is Budapesten játssza majd.