Nagy lendülettel kezdte a találkozót a Videoton, az első három percben három nagy lehetőséget alakított ki, de egyiket sem tudta gólra váltani. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, az első félidő hajrájáig csak elvétve jutottak el a csapatok az ellenfél kapujáig. Az ivószünet miatti ötperces hosszabbításban azonban ismét kapuja elé szorította a Bordeaux-t a székesfehérvári gárda és egy szöglet után Stopira fejesével megszerezte a vezetést. Ezzel a szünetben a Videoton állt továbbjutásra.
A második félidő is jól indult a hazaiak számára. Sabaly egy szabálytalanság miatt megkapta második sárgáját, így a játékvezető kiállította őt. Bő húsz perccel később Henty szépen játszotta tisztára magát, és nagy helyzetben tört kapura, de a vendégek kapusa hárította lövését. Megfogyatkozott a Videoton is: Varga Józsefnek kellett idő előtt elhagynia a pályát második sárga lappal.
A Bordeaux fokozta a tempót és a nyomást, de sem a rendes játékidőben, sem a hét perc hosszabbítás során nem tudott a Videoton kapujába találni. A székesfehérváriak a mérkőzés jelentős részében jól játszva, a végén pedig hősiesen küzdve búcsúztatták esélyesebb francia ellenfelüket.
A negyedik forduló sorosolását pénteken tartják.
Felcsút, 3537 néző, v.: Dingert (német)
gólszerző: Stopira (45+5.)
sárga lap: Szolnoki (8.), Fiola (23.), Varga J. (60., 69.), Suljic (82.), Juhász R. (82.), Lazovic (89.), illetve Sabaly (41., 46.), Plasil (50.), Lewczuk (84.)
piros lap: Varga J. (69.), illetve Sabaly (46.)
Videoton:
Kovácsik - Szolnoki, Fiola, Juhász R., Stopira - Nego, Varga J., Pátkai, Suljic (Tamás K. 88.) - Scepovic (Lazovic, a szünetben), Henty (Szabó B. 90+5.)
Bordeaux:
Costil - Sabaly, Toulalan, Lewczuk, Gajic - Plasil (Touré 78.), Vada (Mendy 46.), Sankharé - Malcom, Laborde (Contento 49.), Kamano