Jump to content

BL-selejtező - Ismét értékes döntetlent játszott a Vidi idegenben

2018. 08. 07. 22:32

A Vidi FC 1-1-es döntetlent játszott a svéd Malmö vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, a harmadik fordulós párharc első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja a jövő keddi, felcsúti visszavágót.

 

Közepes iram mellett Kovácsik védett ziccert a 11. percben, az első félidő fennmaradó részében viszont a fehérváriak védelme fegyelmezettnek bizonyult, és nem engedte kapujához közel svéd ellenfelét. Az első félidő elején és végén a Vidi kontráiban is volt veszély, de a befejezésig nem jutott el a magyar együttes.

A szünet után beszorult saját térfelére a vendégcsapat, fokozta a tempót a Malmö, majd a 62. percben Anders Christiansen góljával megszerezte a vezetést. A gólt követően kijött a szorításból a Vidi, Lazovic 21 méteres szabadrúgásból a lécet találta el, a 71. percben pedig Nego harcossága - és két svéd védő határozatlansága - egyenlítést eredményezett a székesfehérváriaknak. A hátralévő időben ismét a Malmö akarata érvényesült, de hiába játszottak mezőnyfölényben a svédek, a Vidi védelme jól zárt, így nem változott az eredmény.

A visszavágót jövő kedden, 20 órától Felcsúton rendezik. A párharc továbbjutója a csoportkörért a skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén gárdájával mérkőzik meg. A párharc vesztese búcsúzik a BL-től és az Európa Ligában folytathatja szereplését, ahol a play off-körben a TNS (walesi)-Midtjylland (dán) versenyfutás továbbjutójával találkozik, és mérkőzik meg az EL-csoportkörért.

A Vidi a BL-selejtező első és második fordulójából úgy jutott tovább, hogy a párharcok első, idegenbeli mérkőzésén döntetlent játszott. A luxemburgi Dudelange otthonában 1-1-re, a bolgár Ludogorec vendégeként 0-0-ra végzett.

(Forrás: sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI,pinterest, youtube.com)