Jump to content

BL-selejtező - Kikapott és az Európa-ligában folytatja a Ferencváros

2019. 08. 13. 23:12

A Ferencváros hazai pályán 4-0-ra kikapott a Dinamo Zagrebtől a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján a Groupama Arénában, így búcsúzott a sorozattól.

A telt házas mérkőzés első perceiben mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, az első negyed óra végén a spanyol Dani Olmo, a nyári U21-es Európa-bajnokság legértékesebb játékosának remek kiugratása után Ademi 11 méterről vette be Dibusz kapuját. A gól után a Dinamo maradt fölényben, a Ferencvárost ugyanakkor a 30. perc után több gólhelyzetet is ki tudott dolgozni, de az állás ennek a szünetig nem változott.

A fordulást követően szinte azonnal megduplázta előnyét a horvát együttes: Orsic beadását Petkovic továbbította a magyar csapat kapujába. Hét perccel később Olmo volt eredményes, ezzel végleg eldöntötte a továbbjutást. Az FTC Civic kiállítása miatt a 69. percben emberhátrányba került és komoly gólhelyzetet már nem tudott kialakítani, sőt, a riválisnál a hajrában a csereként beállt Gojak is betalált. Az utolsó percben a vendégek részéről Petkovic büntetőt rontott.

A Dinamo Zagreb a főtáblára kerülésért a norvég Rosenborggal találkozik.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC-Dinamo Zagreb (horvát) 0-4 (0-1)

Groupama Aréna, 19 356 néző, v.: Buquet (francia)
gólszerzők: Ademi (16.), Petkovic (47.), Olmo (55.), Gojak (79.)
sárga lap: Civic (24., 69.), Heister (89.), illetve Ademi (26.), Hajrovic (28.), Majer (91.)piros lap: Civic (69.)
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 5-1-es összesítéssel.

Ferencváros:
Dibusz - Lovrencsics G., Dvali, Blazic, Civic - Sigér, Haratin - Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) - Szihnyevics (Boli, 84.)

Dinamo Zagreb:
Livakovic - Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac - Moro, Ademi (Gojak, 69.) - Orsic, Olmo (Situm, 84.), Hajrovic (Majer, 77.) - B. Petkovic

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay, mti)