Jump to content

A világ 19. legjobbja a Storck-legénység!

2016. 03. 03. 11:10

Továbbra is a világ 20 legjobb labdarúgó válogatottja között jegyzik a magyart, derült ki a FIFA legfrissebb világranglistájából. A helyezés nem biztos, hogy hűen tükrözi az erőviszonyokat, mindenesetre továbbra is rekordot jelentő helyen szerepel a Storck-csapat. 

 

A magyar válogatott továbbra is a rekordot jelentő 19. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. A rangsor 1993-as bevezetése óta ez a legjobb magyar helyezés. A bő élcsoportban nincs változás, így az élen is maradt a korábbi sorrend: Belgium vezet Argentína és Spanyolország előtt.
 
A magyarok Európa-bajnoki csoportellenfelei közül a portugálok a hetedikek, az osztrákok a tizedikek, míg az izlandiak a 38. helyet foglalják el a márciusi világranglistán, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra. 
 
A listát azért talán joggal tarthatjuk kicsit csalókának, hiszen Bernd Storck együttese olyan válogatottakat előz meg a listán, mint a török, a cseh, vagy éppen a francia és azért legyünk őszínték, nem biztos, hogy a fent nevezett három nemzeti csapat mindegyikénél erősebb a miénk. Ugyanakkor a forma és az eredmények döntenek, ebben pedig jelenleg a magyarok jeleskednek. 
 
 
A legfrissebb FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés):
1.  (1.) Belgium 1506 pont
2.  (2.) Argentína 1457
3.  (3.) Spanyolország 1374
4.  (4.) Németország 1355
5.  (5.) Chile 1307
6.  (6.) Brazília 1254
7.  (7.) Portugália 1234
8.  (8.) Kolumbia 1215
9.  (9.) Anglia 1112
10. (10.) Ausztria 1095
...19. (19.) MAGYARORSZÁG 951
...38. (38.) Izland 741
(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)