Jump to content

Gera nélkül kezdhetünk Ronaldóék ellen

2016. 06. 22. 10:08

Magyar szempontból terémszetesen a Portugália-Magyarország mérkőzés a mai nap slágere a franciaországi Európa-bajnokságon. Bernd Storck együttese úgy készülhet Cristiano Ronaldóék ellen, hogy már tudja, biztos a helye a legjobb 16 között. Talán ezért is pihenteti a német szakember csapata egyik legjobbját, Gera Zoltánt. 

 

Az F csoportot vezető magyar válogatottnak négy pontja van, amivel már biztosította nyolcaddöntős szereplését, köszönhetően annak, hogy a németek kedden legyőzték az északíreket. A mieink akkor is továbbjutnak, ha ma este kikapnak Portugáliától, ugyanis a csoportharmadikok közül több csapatnak is csupán három pontja van. 

A magyarok akár meg is nyerhetik csoportjukat, lehetnek másodikok és végezhetnek a harmadik helyen is. Egy esetleges Ronaldóék elleni győzelem mindenképpen első helyet jelentene számunkra, a döntetlen szintúgy, mivel a szerdai egy ponttal csak akkor zárnánk másodikként, ha Izland legalább három góllal veri az osztrákokat, vagy úgy nyer két góllal Alabáék ellen, hogy több rúgott góllal zár, mint mi. Amennyiben kikapunk a portugáloktól még mindig meglehet a második hely, akkor viszont Izlandnak nem szabad nyernie Ausztria ellen. 

Amit már most biztosan lehet tudni, hogy ha másodikak leszünk a csoportban, akkor hétfőn Nizzában 21 órától Angliával játszunk a legjobb 16 között. A harmadik hely egy Lens-i repülőjegyet és a horvátok elleni mérkőzést érne szombaton 21 órától. Amennyiben megnyerjük a csoportot, úgy vasárnap az E csoport második helyezettje, gyaníthatóan Belgium lehet az ellenfél Toulouse-ban. 

Storck dolgát továbbra is az első meccsen megsérült Fiola Attila hiánya nehezíti, de Izland ellen nélküle is jól működött a védelem: Juhász Roland került be középre és így Lang Ádám játszott jobb oldali védőt. Utóbbi viszont kisebb sérüléssel bajlódik, emiatt hétfőn - Böde Dániellel együtt - külön edzett, de kedden már a csapattal tréningezett. Az összeállításnál kérdéses lehet még, hogy biztos továbbjutóként a német szakember pihenőt ad-e például a 37 éves Gera Zoltánnak, vagy megkockáztatja-e a sárga lappal rendelkező játékosok - Németh Krisztián, Kádár Tamás, Kleinheisler László és Nagy Ádám - szerepeltetését, akiknek újabb büntetés esetén ki kellene hagyniuk a nyolcaddöntőt.

A portugáloknak - a keddi eredmények ismeretében - már nem "élet-halál kérdése" a három pont begyűjtése, ugyanis harmadik döntetlenjük is biztos nyolcaddöntőt érne. Ugyanakkor sikerrel a csoport élére ugorhatnak, ez pedig Böde Dániel szerint jó esélyt teremthet a magyaroknak, mert a rivális minden bizonnyal kockázatot felvállalva támadni fog, ami felkínálja a kontrák lehetőségét. 

A magyar játékosok többször kiemelték, nemcsak egyetlen játékosra, Cristiano Ronaldóra készülnek, hanem az egész portugál csapatra. Storck korábban kifejtette, hogy a Real Madrid sztárja nélkül is a luzitán válogatottnak van a legerősebb kerete a csoportban, így az együttes játéka nem csupán Ronaldón múlik, aki ráadásul az eddigi két mérkőzésen kifejezetten idegesen futballozott, s Ausztria ellen még büntetőt is rontott. A portugálok amúgy készülnek ellenünk nagyon, a szövetségi kapitány felkészítette játékosait, hogy nem vár rájuk könnyű mérkőzést. 

„Az egy pont elég lehet nekik ahhoz, hogy a csoport élén zárjanak. Stílusosan játszanak, jól védekeznek és kontráznak, nem hinném, hogy stílust fognak váltani. Saját stratégiájuk van, valahogy máshogy játszanak, mint a többi csapatok. A csapatszellem a legfőbb erényük és erősségük. Szeretik járatni a labdát, veszélyesek a kontráik. Jó játékosok alkotják a csapatot, sokat dolgoznak a pályán, jó csapat – beszélt a magyar válogatottról elismerően a portugál kapitány.

A magyar-portugál összecsapás szerdán 18 órakor kezdődik, a játékvezető az angol Martin Atkinson lesz.

A várható magyar kezdőcsapat:
Király Gábor - Lang Ádám, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Kádár Tamás - Pintér Ádám, Nagy Ádám - Dzsudzsák Balázs, Kleinheisler László, Németh Krisztián - Szalai Ádám

Az F csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 4 pont, 2. Izland 2 (2-2), 3. Portugália 2 (1-1), 4. Ausztria 1

A szerdai, 3. forduló programja:
MAGYARORSZÁG-Portugália, Lyon 18.00
Izland-Ausztria, Saint-Denis 18.00

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:twitter)