Jump to content

A Videotonnak tovább kell lépnie moldovai ellenfelén

2016. 06. 29. 19:16

Henning Berg egyértelműen továbbjutást vár a Videoton labdarúgócsapatától a moldovai Zaria Balti elleni Európa Liga-selejtezőben, amelynek első összecsapását csütörtökön vívják Felcsúton.

 

A székesfehérvári klub szerdai sajtótájékoztatóján a norvég vezetőedző közölte, szeretnének sikeresen szerepelni a kontinentális kupasorozatban. Mint mondta, jól akarnak játszani és mindkét találkozót szeretnék megnyerni. Úgy vélte, amennyiben a csapat kihozza magából a maximumot, akkor nem lesz probléma a továbbjutással annak ellenére, hogy keveset tudnak az ellenfélről.

A tréner elmondta, az elmúlt négy hétben jól dolgoztak a játékosok, ennek ellenére nem elvárható az együttestől, hogy százszázalékos legyen már az első találkozón. Hozzátette, a labdarúgókon érezhető a fejlődés, minden játékos szeretne magasabb szintre lépni.

Henning Berg közölte, hogy az első találkozón az Európa-bajnokságon szerepelt Juhász Roland és Lang Ádám nem lép pályára, mindketten szombaton csatlakoznak a kerethez és a visszavágón már bevethetők lesznek.

Kovács István, a Videoton középpályása szerint a válogatott kiváló szereplését követően most a magyar klubokon a sor, hogy megmutassák magukat Európának.

A moldovaiak elleni találkozókról elmondta, becsületesen felkészültek, ennek ellenére nehéz meccsekre számít, ahol csak nekik lesz vesztenivalójuk.

Játékengedély hiányában nem léphet pályára a fehérváriakhoz a kedden aláíró Danko Lazovics.

A Videoton kerete az Európa-liga-selejtező első fordulójára:

Kapusok: Gyánó József, Horváth Tamás, Kovácsik Ádám, Péter Gábor
Védők: Fejes András, , Juhász Roland, Lang Ádám, Lorentz Márton, Loic Nego, Schiller Patrik, Stopira, Szolnoki Roland, Varga Bence, Paulo Vinícius
Középpályások: Barczi Dávid, Bódi Ádám, Kovács István, Pátkai Máté,Pölöskei Zsolt, Sejben Viktor, Simon Ádám, Asmir Suljic, Zsótér Donát,
Támadók: Feczesin Róbert, Géresi Krisztián, Filipe Oliveira, Tischler Patrik

"Nehéz mérkőzésre számítok, a Videoton jó csapat, sok tapasztalata van az európai kupákban, jó játékosok alkotják. Ettől függetlenül szeretnénk megfelelő ellenfél lenni, hiszen mi is rendelkezünk képzett labdarúgókkal, jó meccset akarunk játszani" - idézte a vidi.hu Vlad Goiant, a Zaria Balti vezetőedzőjét, aki szerdán a mérkőzés helyszínén, a felcsúti Pancho Arénában tartott sajtótájékoztatót.

"Szeretnénk, hogy a visszavágó ne tét nélküli legyen, bízom benne, hogy egy döntetlent ki tudunk harcolni, és szerzünk gólt, ami sokat számíthat a jövő héten. Az előző szezon Vidi-meccseiből láttam néhányat, de tudom, hogy májusban új vezetőedző érkezett, és ezt az új együttest nem ismerem" - nyilatkozta a szakember.

A párharc első felvonását csütörtökön 18 órától rendezik. Az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti a találkozót.