Jump to content

Búcsúzik a csatárból lett védő

2016. 07. 05. 19:38

Visszavonul a válogatottságtól a Videoton védője, Juhász Roland. A labdarúgó hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy lezárja élete egyik legfontosabb szakaszát. Juhász Roland 94-szer lépett pályára a címeres mezben és hat gólt is szerzett Magyarországnak.

 

A 33 éves védő - aki kedden közleményben jelentette be döntését - 2004-es bemutatkozása óta 94 alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban és ezzel harmadik az örökrangsorban.

Juhász a kontinenstornán az Ausztria elleni nyitófordulós összecsapáson nem játszott, az azt követő három találkozón viszont pályára lépett.

„Rengeteg megható gesztus és kedves szó fogadott itthon, nem tagadom, boldoggá tett, hogy ekkora szeretettel díjazták az Eb-szereplést a magyar emberek. Volt kis idő, hogy átgondoljam a jövőmet, leülepedett bennem az a sok pozitív visszajelzés, amit kaptam. Kikértem a családom és a barátaim véleményét, s arra jutottam: le kell zárom egy fontos fejezetét az életemnek. Találkozót kértem Bernd Storcktól, és tájékoztattam a jövőmmel kapcsolatos elképzelésemről. Eljön a pillanat, amikor az ember kénytelen ésszerű döntést hozni, az addigi karrierjét teszi kockára, ha nem képes reálisan értékelni a helyzetét. Elmondtam a szövetségi kapitánynak, hogy a belgák elleni Eb-meccsen szerepeltem utoljára a magyar válogatottban. Storck úr is logikusnak tartotta a lépésem, elfogadta a döntést és a támogatásáról biztosított - nyilatkozta Juhász Roland az F-Group hivatalos oldalának. - Lehetetlen néhány mondatban összefoglalni a 12 éves válogatott pályafutásomat, 94 meccset játszottam a nemzeti csapatban, ugyanúgy részese voltam a magyar foci talán legsúlyosabb válságának, mint annak az elmúlt hónapnak, amely remélhetőleg új lendületet ad a sportágnak, és a labdarúgásunk tovább fejlődik majd s visszakerül az európai élmezőnybe."


Juhász Roland 2004. április 25-én debütált a válogatottban a Japán ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen. Ezen a találkozón rögtön góllal mutatkozott be.

„Szerencsésnek érzem magam, mert igaz barátokat szereztem a válogatottban, példaképekkel játszhattam együtt, mi több, voltak meccsek, amikor a legjobb barátaimmal, Torghelle Sanyival, Czvitkovics Petivel, Huszti Szabival, Fülöp Marcival, Németh Krisztiánnal és Feczesin Robival a pályán küzdhettem címeres mezben. Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtam, most is borsódzik a hátam, amikor az első válogatott találkozómra gondolok, vagy a világbajnok olaszok elleni győzelmünkre – a franciaországi Eb-ről nem is beszélve. Rengeteg embernek mondhatnék köszönetet, de én most a szurkolókat emelem ki, nekik hála a karrierem legcsodálatosabb élménye koronázta meg a válogatottban töltött éveimet. Mostantól a klubomra koncentrálok, a Vidivel szeretnék maradandót alkotni a magyar és a nemzetközi porondon, de természetesen a válogatott a jövőben is ugyanolyan fontos lesz számomra, mint volt az elmúlt 12 évben. Szurkolok a fiúknak, hiszem, hogy a vb-selejtezőkön megint büszkék lehetünk a csapatra!”

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)