Jobban nem is kezdhette volna a mérkőzést a DVSC, hiszen Tisza góljával már a második percben megszerezte a vezetést fehérororsz riválisa ellen. Az első játékrész folytatásában két hatalmas helyzete is volt a hazai csapatnak, gólt mégis a vendégek rúgtak a félidő közepén. A fehérorosz kupagyőztes találata "megfogta" a debrecenieket, akik újabb komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani a szünetig.
A második félidőben aztán jóval kiegyenlítettebb játékot láthatott a közönség, sőt az igazi veszélyt a vendégek néhány kontratámadása jelentette. A Loki teljesítménye csak ritkán hozta tűzbe a szurkolókat, és ahogy telt az idő, a drukkerek egyre gyakrabban füttyszóval adtak hangot nemtetszésüknek. A csattanó a végére maradt: a fehéroroszok szabadrúgásból két perccel a rendes játékidő vége előtt betaláltak, ezzel 2-1-re megnyerték a meccset.
Az MTK-nak sem volt több szerencséje, a budapesti kék-fehérek Gyirmóton az azeri Gabala csapatától szenvedtek 2-1-es vereséget.
Az MTK a 15. percben büntetőből szerezhette volna meg a vezetést, de a magabiztos ítéletvégrehajtóként ismert Kanta József tizenegyesét Bezotosnyi kivédte. A 25. percben aztán Hegedűs kapus és az MTK védelem csúnyán elnézte Nika Kvekveskiri baloldali szabadrúgását, az azeri csapat pedig megszerezte a vezetést. (1-0) A 63. percben aztán Filip Ozobic egy nagyon mutatós akció végén kettőre növelte a Gabala előnyét. (2-0) Arról, hogy az MTK se maradjon találat nélkül, Torghelle Sándor gondoskodott a 70. percben: egy jobb oldali szöglet után szokásához híven erőszakos volt a kapu előtt, s a földre fejelt labdája a jobb felsőbe pattant. (2-1)
A magyar csapatok becsületét az EL-ben a Videoton mentette meg, a fehérváriak emberhátrányban nyertek 2-0-ra.
A Videoton az utolsó bő tíz percben tíz emberrel játszva is két góllal legyőzte Felcsúton a szerb Cukarickit a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának csütörtöki első mérkőzésén. Óvatosan játszottak a csapatok az első félidőben, a két tizenhatos között folyt a játék, a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. Fordulást követően nagyobb fokozatra kapcsolt a hazai együttes, aminek eredményeként Bódi Ádám Géresi krisztián erőszakos labdaszerzése után megszerezte a vezetést
Tíz perccel a mérkőzés vége előtt megfogyatkozott a Videoton, miután Negót második sárga lapja után kiállította a játékvezető.
A hazaiak ennek ellenére veszélyesebbek voltak, és Asmir Suljic találatával a hosszabbításban megduplázták előnyüket.