A hajdúságiak ráadásul szerdán az NB 1-es csapatok közül egyedüliként búcsúztak a Magyar Kupában, miután 1-0-ra kikaptak a harmadosztályú ETO FC Győr vendégeként. A kupában szintén címvédő zöld-fehérek megizzadtak a BKV Előre otthonában, de legalább ha minimális különbséggel is, de nyerni tudtak.
"A Ferencváros keretét erős, minőségi focisták alkotják, de szerencsére nálunk is sok ilyen labdarúgó van, még ha jelen pillanatban nem is jönnek úgy az eredmények, ahogy a szurkolóink várják. Ennek oka, hogy új módszerekkel találkoztak a játékosok, de remélem, idővel a sikerek sem maradnak el. Szerintem egy izgalmas meccset vívunk majd a fővárosiakkal" - idézte a debreceniek honlapja Pontest.
A túloldalon Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője saját felelősségéről is beszélt a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint elmondta, azt gondolta, hogy a csapat át tudja majd menteni az elmúlt idény végén mutatott formáját, ez azonban elmaradt.
"Választhatnánk azt, hogy megcsömörlünk a problémák okozta sikertelenségben, és sajnáltatjuk magunkat, ugyanakkor az én csapatom nem ezt fogja tenni. Gondolkoztam azon, hogy miként is hozhatnék több életet, több tüzet a játékunkba, végül levetítettem a srácoknak a pár hónappal ezelőtti kupadöntőnket, amit az Újpest ellen vívtunk meg sikerrel" - mondta Doll.
Ami a többieket illeti:
Az előző szezonban a bennmaradást az utolsó fordulóban éppen csak kiharcoló, jelenleg azonban ötpontos előnnyel listavezető Vasas a harmadik helyen álló Haladás ideiglenes, soproni otthonába látogat. Az angyalföldiek idegenben még veretlenek, ráadásul négy ilyen találkozójukon mindössze három gólt kaptak.
A legutóbbi öt találkozójából négyet megnyerő Videoton az Újpest vendége lesz az angyalföldi Illovszky Stadionban. A lila-fehérek a négy diadalból álló sorozatukat követően az elmúlt két fordulóban nem tudtak győzni.
OTP Bank Liga, 9. forduló:
Újpest FC-Videoton FC, Illovszky Rudolf Stadion 18.30, v.: Iványi
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC 18.30, v.: Bognár
Budapest Honvéd-MTK Budapest 18.30, v.: Erdős
Swietelsky Haladás-Vasas FC, Sopron 18.30, Berke
Paksi FC-Gyirmót FC 18.30, v.: Solymosi
Ferencváros-Debreceni VSC 20.30, v.: Szabó Zs.
Tabella:
1. Vasas 8 6 1 1 12-5 19 pont
2. Ferencváros 8 4 2 2 15-9 14
3. Swietelsky-Haladás 8 4 2 2 12-10 14
4. Videoton FC 8 4 1 3 17-7 13
5. Újpest FC 8 4 1 3 9-7 13
6. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10-8 11
7. Debreceni VSC 8 3 2 3 11-12 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 8 2 3 3 9-11 9
9. MTK Budapest 8 2 3 3 4-6 9
10. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 9-18 7
11. Paksi FC 8 1 3 4 6-11 6
12. Gyirmót FC 8 1 3 4 4-14 6