Jump to content

Válogatott lenne a Vidi brazil védője

2016. 09. 17. 11:54

Nagyratörő tervei vannak Paulo Viníciusnak, a Videoton védőjének. A brazil labdarúgó szerződést hosszabbított csapatával, ám ez csak a kezdet, a játékos felvenné a magyar állampolgárságot és utána beverekedné magát a válogatottba is.

 

Magyar válogatott szeretne lenni Paulo Vinícius, a Videoton FC brazil labdarúgója, aki pénteken 2020-ig meghosszabbította szerződését.

„Nem hittem volna 2011-ben, amikor a Vidihez igazoltam, hogy öt évvel később még mindig Székesfehérváron fogok futballozni. Nagyon motivált vagyok, szeretnék a jövőben is hasznos tagja lenni a csapatnak. Sokat jelent számomra ez az ország, itt született a gyermekem, itt élünk hosszú évek óta a családommal, egy álmom válna valóra, ha Vidi-játékosként bemutatkozhatnék majd egyszer a magyar válogatottban is" - nyilatkozta klubja honlapján a 26 éves védő, akinek jövő nyáron járt volna le a szerződése.

Kovács Zoltán sportigazgató úgy fogalmazott: Vinícius helyet követelne magának a válogatottban is, ha rendelkezne magyar állampolgársággal.

A brazil hátvéd eddig 125 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken nyolc gólt szerzett. Az európai kupákban 26 meccsen szerepelt és háromszor volt eredményes.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:mti)