Jump to content

Konferenciát tart Bernd Storck

2017. 03. 07. 10:26
Hétfőn és kedden utánpótlás-vezetőedzők számára tart szakmai konferenciát a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőképző központja. A szakmai napok Jörg Daniel edzőképzési igazgató és Bernd Storck sportigazgató vezetésével zajlanak Telkiben, melyen először az U19-es bajnokság első- és másodosztályában dolgozó edzők vesznek részt.
 
 
 
 
A felnőttek szövetségi kapitánya örült, hogy minden együttes elfogadta a meghívást, megismerve ezáltal a válogatottak szakmai munkáját, a napokban elsősorban a teljesítménydiagnosztika területén.

"Fontos számunkra, hogy országszerte egységesítsük a tesztelési eljárásokat, és ennek érdekében szorosan együttműködjünk a klubokkal. Az ideális munkához szükség van arra, hogy a klubok azonosuljanak a szövetség céljaival, csak így segíthetjük és erősíthetjük egymást a jövőben. Az MLSZ kész pénzügyi támogatást is nyújtani ahhoz, hogy minden utánpótlásképző egyesületnél rendelkezésre álljanak az egységes munka tárgyi feltételei, az Európában elfogadott és széles körben alkalmazott eljárások minden klubnál elérhetőek legyenek, legyen szó mérésekről, regenerációról, vagy fizikális fejlesztésről. Az edzőképzés során eddig is az UEFA irányelvei szerint készítették fel a magyar szakembereket, ezért az elméleti tudás rendelkezésre áll a hatékony munkához, de szeretnénk elérni, hogy a gyakorlati munkában is fejlődjenek az edzők, így például a napi edzések intenzitásában ne legyen lemaradásunk a külföldi bajnokságokhoz képest" - nyilatkozta Storck a szövetség honlapjának.

A decemberben kinevezett Daniel az M4 Sportnak beszélt arról, hogy még nem teljesen ismeri a magyarországi helyzetet, de az nyilvánvaló, nemzetközi szinten a játékosok sokkal többet és gyorsabban futnak. A hazai bajnokságokban nehéz ezt a szintet garantálni, ezért a válogatottaknál pluszmunkával igyekeznek csökkenteni a kontraszton.

A Kaposvári Rákóczi BFLA U19-es csapatának vezetőedzője, akorábbi válogatott Waltner Róbert is elismerte, hogy külföldön dinamikusabbak a játékosok, de nincs is min csodálkozni, mert miközben ott évtizedek óta használták a laktát tesztet, ő először 30 évesen találkozott ezzel először.
 

Emlékezhetünk, a nyári Európa-bajnokság előtt is az említett módszerrel mérte fel a játékosokat Storck, és akkor sem hallgatta el, kevés klub működik együtt a központi mérésekben.

Az U19-es trénereknek a tervek szerint havi 2-3 ilyen képzést tartanának, amit majd szépen sorban a további korosztályokra is kiterjesztenék.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, m4sport.hu / Fotó: mti)