A címvédő a BL-búcsút követően ezúttal a bajnokságban bizonyíthatott és Böde Dániel góljával nagy nehezen legyőzte a Honvédot.
A fővárosi lila-fehérek bármilyen meglepő, ebben a naptári évben még nem nyertek idegenbeli meccset!
A Mezőkövesd második bajnokiján sem kapott ki, igaz még nem is nyert.
A magyar bajnok Ferencvárost az albán ezüstérmes ejtette ki a BL-ből, így még az augusztust sem élte meg a nemzetközi porondon Magyarország kirakatcsapata.
A magyar bajnok Ferencváros hatalmas meglepetésre nem bírt albán ellenfelével, búcsúzott a BL-től és összességében az európai kupasorozattól is. És még augusztust sem írunk....
Ugyan nem gólelőnyből, de előnyös helyzetben várja szerdán a Ferencváros labdarúgócsapata az albán Partizani elleni hazai visszavágót a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.
Böde mindhárom Fradi-gólban benne volt, Király nagyot hibázott, de nem csak rajta múlt a Hali zakója.
A hétvégén kezdetét veszi az labdarúgó NB I 2016-2017-es idénye. A nagy kérdés, hogy vajon ki tudja akár csak megszorongatni is a mezőnyből kiemelkedni látszó Ferencvárost.
AZ Európa Ligában szereplő három magyar csapat közül kettő kikapott, a Videoton viszont emberhátrányban is győzni tudott.
A válogatott középpályás a Serie A-ban folytatja pályafutását, a Fradi 1.5 millió eurót kap érte, igaz az összeg még nőhet.
1-1-es döntetlent játszott Albániában a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőinek második fordulójában, így kedvező helyzetből várhatja a jövő heti visszavágót.
Az Eb-prémium nagy részét az edzőközpontok fejlesztésére használja majd fel az MLSZ.