A legtöbb négylábú gondos és szerető gazdival él együtt, megfelelő mennyiségű táplálékot, törődést és szeretet kapva. Vannak azonban olyan társállatok, akiknek kevésbé szép élet jutott, az utcáról, árokpartról kerültek védettebb körülmények közé, s most menhelyen élnek, örökbefogadásra várva – róluk gondoskodik a SPAR Magyarország, illetve az Országos Állatvédőrség Alapítvány akciója, mely során állatvédő szervezetekkel karöltve állateledel-gyűjtést rendeznek az INTERSPAR áruházakban.
Tudtad, hogy az élelmiszerpazarlás is hozzájárul a klímaváltozáshoz? A nem tudatos vásárlói döntések miatt fejenként évente körülbelül 65 kilogramm ételt dobunk a kukába, pedig egy kis odafigyeléssel rengeteg pénzt és energiát megspórolhatnánk
Légy részese a karácsonyi adománygyűjtésnek, és a felajánlott tartós élelmiszer mellett a rászorulóknak küldött jókívánságoddal is boldogabbá teheted az ünnepüket! A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén 26. alkalommal rendezi meg az Adni Öröm! adománygyűjtő akciót.
Messi búcsút intett a PSG-nek.
Egymástól adják-veszik el az első helyet az összetettben.
A vízben maradt, de mégis váltott Senánszky Petra. Milyen jól tette.