Mourinho akkor úgy fogalmazott a játékvezetőkről, hogy amit az egész szezon során nyújtottak az fantasztikus, különösen az elmúlt néhány mérkőzésen és kifejezetten azokon, amelyek a bajnoki címről döntenek. Ez a viselkedés egyébként sem ál távol a portugáltól, hiszen amikor az ő csapatát sújtják játékvezetői tévedések mindig felemeli a hangját ellenkező esetben viszont többnyire hallgat.
Az angol Labdarúgó-szövetség, az FA szerint Mourinho magatartása helytelen volt, megkérdőjelezte a játékvezető jó hírét és becsületességét, ezért járt neki a büntetés. A „Special One” erre úgy reagált, szerinte az FA elvesztette humorát.
„Minden egyes alkalommal amikor megszólalok, annak következménye van. Ha azt mondom, hogy csodálatos volt a játékvezető tevékenysége, már azért is büntetést kapok. Nem mondhatom ki az igazságot, nem érzem szabadnak magamat. Ha jobb sajtótájékoztatót szeretnének, beszéljenek az FA-vel” – mondta a döntés után Mourinho
A portugálnak nem ez az első kihágása, egy hónappal ezelőtt szintén büntetést kapott, akkor 8000 fontot kellett fizetnie Chris Foy játékvezető kritizálásáért. Természetesen akkor is egy vereség (Aston Villa) után emelte fel a hangját. Miután Ramirest kiállították, Mourinho a pályára bemenve kérte ezt számon a játékvezetőn, aki aztán őt is felküldte a lelátóra.
Fotó:freedigitalphotos.net forrás:sportrajongo.hu/thesun.com