Jump to content

Bevásárolna az Arsenal

2014. 05. 29. 09:48

Nagybevásárlást tartana a Premier League-ben szereplő Arsenal együttese. A londoni alakulat kívánságlistáján öt olyan játékos szerepel, akik közül Arsene Wenger bárkit szívesen látna együttesében. Az Ágyúsoknak mindenképpen szükségük lesz egy jobboldali védőre, ugyanis a hírek szerint Bacary Sagna a friss bajnok Manchester City-hez igazolhat, ám a védelem mellett Wenger a csatársort és a középpályát is megerősítené.

Az Arsenal idén ismét olyan pozícióban végzett az angol labdarúgó bajnokságban, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhat. A londoniak az 1998-1999-es kiírás óta egyszer sem maradtak le a BL-ről, ám nyerniük még soha sem sikerült, döntőt is csupán egyszer játszottak. Ha azonban Arsene Wenger valóban annyi pénzből erősíthet a nyáron amennyit rebesgetnek és meg is szerzi azokat a játékosokat akiket kinézett magának, akkor a francia szakember csapatával a sorozat következő kiírása során komolyan számolni kell.

De nézzük, kiknek a neve van feljegyezve Wenger noteszában:

Elsőként egy védő nevét találjuk meg a francia szakember feljegyzései között ami nem véletlen, hiszen a hírek szerint Bacary Sagna elhagyja az Emirates Stadiont és a Manchester City-ben folytatja pályafutását. Wenger a helyére a Toulouse fiatal elefántcsontparti válogatottat, Serge Aurier-t nézte ki magának, akinek piaci értékét a transfermarkt.de 6.5 millió euróra taksálja.

Angel Di Maria (Real Madrid, 30 millió euró):

A BL-győzters Real Madrid villámléptű szélsője, aki annak ellenére, hogy az idei BL-döntő legjobb játékosának választották, nincs nagyon megelégedve a helyzetével. A Daily Mirror szerint Wenger 45 (!) millió eurót sem sajnálna az argentínért, akit már tavaly nyáron is meg szeretett volna szerezni, de akkor a frissen érkezett Ancelotti megfúrta az ügyletet.

Julian Draxler (Schalke 04, 30 millió euró)

Draxler neve hosszú hónapok óta összeköthető az Arsenallal. A német válogatott játékossal kapcsolatban már januárban az volt a hír, hogy aláír a londoniakhoz, ám végül nem lett a dologból semmi. A szigetországi lapok úgy vélik, hogy az Ágyúsok érdeklődése mit sem csökkent a posztja szerint támadó középpályás Draxler iránt, akit Wenger állítólag még inkább támadó felfogásban játszatna.

Wenger a csatársort is erősítené, ezen a poszton két játékos jöhet nála számításban, egyiket sem lesz könnyű megszereznie. Ugyanis ez a két játékos nem más, mint Karim Benzema és Mario Mandzukic. Wenger dolgát megkönnyítheti, hogy mindketten komoly riválist kapnak a nyártól, Mandzukic Robert Lewandowskit, Benzema pedig a hírek szerint Luis Suárezt.

A mértékadó transfermarkt.de szerint a horvát válogatott játékos értéke 30 millió euró, míg Benzemáért szintén ennyit kérnének a Real irányítói. Természetesen nem együtt érkeznének, Wenger csak egyikükre számít, a hírek szerint inkább honfitársát látná szívesebben az Emirates-ben a nyártól.

Ez tehát Arsene Wenger kívánságlistája. Hogy a fent nevezett játékosokból melyik folytatja az Arsenalban, azt nem lehet tudni, ám a londoniakkal kapcsolatban azért csábító tény, hogy sorozatban 17-szer játszhatnak a BL-ben, hasonló kiegyensúlyozott teljesítményt egy rivális sem tud felmutatni.

(Fotó:mirror.co.uk)