Jump to content

A maródiakból ütős vb-csapat lehetne

2014. 06. 03. 11:21

Kilenc nap múlva kezdetét veszi a brazíliai labdarúgó világbajnokság. A résztvevő csapatok szövetségi kapitányai közül már szinte mindenki kihirdette a végleges keretét, ám ezúttal nem az utazókkal foglalkozunk, hanem az itthon maradókkal. A sérülés miatt kimaradó játékosokból ugyanis egy igen ütős kis csapatot lehetne alkotni.

A maródiak kezdőcsapatának kapusa nem lehet más, mint Victor Valdes. A Barcelona együttesét több év után idén nyáron elhagyó kiváló portás szalagszakadásából épülget felfele, a sérülés miatt pedig nem csak a vb-álmokról volt kénytelen lemondani, de egyelőre még azt sem lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását. Persze a kvalitásaiból kiindulva nem kell félnie attól, hogy ősztől nem lesz hol játszania.

Valdes előtt a védelemben a holland Gregory can der Wiel kapott helyet, aki szintén kihagyja a vb-t. A PSG játékosának is szalagproblémái vannak a térdében, Louis Van Gaal ezért nem számíthat rá Brazíliában. A holland társa a védelemben az a Holger Badstuber lenne, aki 2012 óta nem lépett pályára válogatott mérkőzésen súlyos keresztszalag-szakadása miatt. A hármas védelmi vonal harmadik tagja Silvio, aki a Benfica tagjaként az Alkmaar elleni EL-mérkőzésen törte el a lábát.

A középpályán egy újabb hollandot találunk, az AS Roma kiválóságát, Kevin Strootmant aki egy olasz bajnokin sérült meg még márciusban. Strootman amúgy jóllehet kihagyja a vb-t, ám fél Európa sorban áll érte. Thiago Alcantara szintén helyet kapott a maródiak kezdőjében, ő jelenleg térdoperációja után lábadozik és készül a következő Bundesliga idényre. A Bayern spanyol klasszisa természetesen alapember lenne Vicente del Bosque keretében, ám a vb-t maximum a tévéből követheti. Ahogy Riccardo Montolivo, az AC Milán középpályása is aki éppen a mögöttünk hagyott héten törte el a lábát egy barátságos válogatott mérkőzésen. Az olasz párja a középpályán a Hamburg holland játékosa, Rafael Van Der Vaart lehetne, valamint a mexikói Luis Montes. Utóbbi gólt szerzett nemzeti csapata legutóbbi mérkőzésén, ám utána megsérült, így ő is kihagyni kényszerül a brazíliai vb-t.

A középpályás szekció mellett a csatársor is igen erősnek tűnik, hiszen Theo Walcott és Christian Benteke alkotja azt. Előbbi keresztszalag-szakadást szenvedett az Arsenal FA-kupa mérkőzésén még a Tottenham ellen januárban, míg utóbbit egy Achilles-sérülés tartja távol Brazíliától.

A brazíliai világbajnokság június 12-én csütörtökön a házigazda brazilok Horvátország elleni mérkőzésével veszi kezdetét.

(Fotó:express.co.uk/fitarian.com)