Jump to content

VB 2014: a közvélemény a brazilok sikerét várja

2014. 06. 11. 18:40

Valamivel több mint 24 óra múlva kezdetét veszi az év sporteseménye, a brazíliai futball világbajnokság. A szurkolók több mint harmada a rendező ország válogatottjának sikerét várja a csütörtökön kezdődő seregszemlén, legalábbis az Ipsos intézet felmérése szerint.

A nemzetközi piackutató 26 országban, köztük Magyarországon végzett online módszerrel felmérést, eszerint a világ lakosságának 78 százaléka hallott magáról az eseményről. Az érdeklődők 39 százaléka szerint Brazília lesz a befutó, 14 százalék vár spanyol címvédést, kilenc százalék német, míg a megkérdezettek nyolc százaléka argentin sikert.

Magyarországon nagyon hasonlóak az adatok a globális felmérés összeredményéhez, ugyanis az emberek 70 százaléka tud a világbajnokságról, vannak friss ismeretei az eseményről, s a szurkolók 37 százaléka tippelt brazil győzelmet. A sorrend is megegyezik, mivel 17 százalék spanyol, 14 százalék pedig német végső sikert mondott.
Világszinten az érdeklődők közül 16 százaléknyian jelezték, hogy minden meccset megnéznek majd, 27 százaléknyian pedig kedvenc csapatuk találkozóira koncentrálnak elsősorban. A válaszadók egyharmada ritkán, alkalmanként kapcsol majd a vb-re, míg egyharmadnyian egyáltalán nem fogják követni a tornát. Magyarországon 35 százalékot nem érdekel a torna és 37 százalék tartozik azok közé, akik csak ritkán nézik majd a találkozókat. A fanatikus rajongók csak nyolc százaléknyian vannak, s 20 százalék figyeli majd elsősorban a számára szimpatikus együttest.

A legnagyobb érdeklődés Brazíliában van, ahol az emberek több mint 90 százaléka figyeli a vb-t, de Belgiumban és Franciaországban ugyancsak szinte a teljes lakosságot foglalkoztatja a világbajnokság. A felmérésben érintett országok közül Egyiptomban a legalacsonyabb az érdeklődés, mindössze 36 százalék, az Egyesült Államokban pedig 42 százalék.

A kutatás szerint a televíziónézők nagy többsége, 86 százaléka nem egyedül, hanem baráti, családi körben követi majd a meccseket, s a válaszadók 43 százaléka jelezte, hogy esetenként a munkatársaikkal tervezik nézni a közvetítéseket. A tévénézők 41 százaléka úgy gondolja, hogy vendéglátóhelyen, nagy társaságban figyelik majd a mérkőzések alakulását. A magyarok is többnyire szűkebb, családi, baráti társaságban szurkolnak (77 százalék). Egyharmaduk valamilyen étteremben, sörözőben szorít kedvenceiért, míg 22 százalék többnyire kollégáival tekinti meg a közvetítéseket.

(Fotó:standard.co.uk/footballtop.com)