Jump to content

Vb 2014: révbe érnek-e a németek?

2014. 06. 12. 15:02

Már csak órák választanak el bennünket a labdarúgó világbajnokságtól, így itt az ideje, hogy befejezzük az ismerkedést a résztvevő csapatokkal, és koncentrálhassunk a mérkőzéskre. Sorozatunk végén nézzük a G és a H csoportot.

G-csoport:

A német lapok és több, korábbi klasszis is úgy véli a mostani minden idők legerősebb német együttese. Ennek megfelelően egyértelmű cél a döntőbe jutás. (Ha papírforma szerint alakulnak az eredmények, akkor brazil-német elődöntő is létrejöhet.) Egy biztos, a német középpályás sor vetekszik a spanyolokéval, és előttük is veszélyes játékosok játszanak. Az egyetlen „hibapont” a védelem lehet, néha indokolatlanul sok gólt kap a Nationalelf, igaz legtöbbször többet is lő.

Portugáliát a vb előtt még C. Ronaldo sérülése tartotta rettegésben, ám a csapat ásza rendbe jött, mindenki fellélegezhet. Az Aranycipős és aranylabdás játékos nagyban befolyásolja a portugál válogatott teljesítményét, nem csak játéka, de jelenléte is sokat számít csapattársainak és az ellenfeleknek is. Portugália szervezett csapatnak tűnik, akár merészebb álmokat is szövögethet, ugyanakkor egy Nuno Gomeshez hasonló vérbeli csatár nagyon hiányzik a gárdából.

Ghána az afrikai csapatok többségéhez hasonlóan remek középpályásokkal és még jobb csatárokkal rendelkezik, ugyanakkor a védelem hagy kivetni valót maga után. Elöl Kevin-Prince Boateng, Asamoah Gyan, Kwadwo Asamoah, Majeed Waris bármelyik védelmet feltörheti, ugyanakkor a hátul lévőknek nagyon észnél kell lenniük. Továbbjutásuk kisebb csodával érne fel.

Ugyanilyen nagy meglepetés lenne, ha az USA továbbjutna a két európai kárára. Hiába vezeti őket nagyszerű szakember Jürgen Klinsmann személyében, egyelőre még mindig keresi legerősebb csapatát. Márpedig egy olyan csoportban ahol Németország és Portugália az ellenfél, nem nagyon lehet kísérletezni.

H-csoport:

Egy újabb csoport, ahol a papírforma európai fölényt mutat. Az oroszok színtiszta orosz csapattal kelnek útra, miután Fabio Capello egyetlen légióst sem hívott be. Capellora jellemzően a védelem stabil, ugyanakkor elől gondok lehetnek. Bármeddig is jutnak, Capello helye biztosnak tűnik, hiszen a 2018-as hazai világbajnokságig aláírt, így a következő négy évben is ő vezeti a szbornaját. Persze egy váratlanul korai búcsú átírhatja a forgatókönyvet.

Sokan úgy vélik, a belgák klasszisa, Eden Hazard lehet a vb legnagyobb sztárja. Egy biztos, a kapuban erősek (Thibaut Courtois), a védelem stabil, a középpálya kreatív (Januzaj) és a támadószekcióra sem lehet panaszuk (Lukaku, Benteke). Ezek után nem véletlen, hogy a fogadóirodáknál is Belgium az ötödik legesélyesebb az aranyra. A válogatott roppant fiatal, ami ugyanúgy lehet előny, mint hátrány is. Ennek ellenére a válogatott kezdőcsapata a harmadik legdrágább a világon.

Ha belegondolunk, hogy Zinedine Zidane vagy Karim Benzema ereiben is csörgedezik algériai vér, akár erős csapatuk is lehetne. De nincs. Ráadásul a szövetség vezetői és Vahid Halilhodzic szövetségi kapitány között is állandósult a viszály. Ezek után már a pontszerzés is csodaszámba menne. Talán Dél-Korea ellen.

Az ázsiai együttes jelentős részének ez lesz az első vb-je. Valószínűleg nem tudják megismételni a tizenkét évvel ezelőtti teljesítményüket, de ebből a négyesből talán a harmadik hellyel is elégedettek lennének. Ha mégis sikerülne továbblépniük, az legalább akkora bravúr lenne, mint a 2002-es negyedik helyük.

(Fotó:globalpost.com/sportsOxOblogspot.com)