Jump to content

VB 2014: olasz győzelem a D-csoport rangadóján

2014. 06. 15. 08:23

Az olasz válogatott szombaton 2-1-re legyőzte az angol csapatot a brazíliai labdarúgó-világbajnokság D csoportjának első fordulójában. A Squadra Azzurra Claudio Marchisio révén a 35. percben szerzett vezetést, de két perccel később Daniel Sturridge egyenlített, azonban Mario Balotelli 50. percben fejelt góljára már nem tudtak válaszolni a szigetországiak.

Nem a legjobb előjelekkel várhatta első világbajnoki mérkőzését Olaszország, ugyanis a válogatott első számú kapusára, Gianluigi Buffonra bokasérülés miatt nem számíthatott a szakmai stáb, de ami még ennél is aggasztóbb volt, az az olaszok gyatra sorozata: Balotelliék tavaly szeptemberben nyertek mérkőzést, azóta hét meccsen hatszor döntetlent értek el és egyszer kikaptak. Persze Anglia sem volt teli önbizalommal, hiszen egy fiatal újjáépülő válogatott érkezett Brazíliába Roy Hodgson vezetésével, akitől még a hazai sajtó sem nagyon tudja, hogy mit várhat.

A mérkőzés aztán megmutatta, hogy az olaszok kiváló csapatot alkotnak és akár a végső győzelemre is esélyesek lehetnek, míg az angoloknak lesz mire alapozniuk a jövőben, hiszen a fiatal gárda nagyon ütőképesnek tűnt.

A mérkőzés első perceiben inkább az angolok veszélyeztettek, de a folytatásban már az olaszok akarata érvényesült, akik sokat birtokolták a labdát és lassan építették akcióikat, hogy ne jöjjön lendületbe a fiatal és gyors játékosokból álló szigetországi alakulat. Az angolok a széleken vezetett gyors támadásokkal és átlövésekkel próbálkoztak, míg az olaszok hirtelen ritmusváltásokkal és a teljesen más dimenzióban futballozó Pirlo hajszálpontos beindításaival szerettek volna a rivális védelme mögé kerülni.

Az első gólra a 35. percig kellett várni, ekkor Pirlo a neki gurított labdát átlépte, így a mögötte érkező Marchisio egy állítás után 23 méterről a jobb alsó sarokba bombázott (1-0). Nem esett össze az angol válogatott, két perc elteltével jött az egyenlítés, Rooney futott el a bal oldalon, majd tökéletesen adott középre az üresen érkező Sturridge elé, aki pattánásból 6 méterről helyezett a kapuba (1-1).

A szünet előtti percekben az Eb-ezüstérmes olaszok beszorították az angolokat, egy ízben Jagielka mentett a gólvonalról Balotelli emelése után, majd a jobb kapufa segítette ki Hartot.

A második félidőt remekül kezdték az olaszok, hiszen öt perc alatt ismét vezetést szereztek. Candreva csapta be egy lövőcsellel a védőjét a jobb oldalon, így tisztán adhatott középre, tökéletes beívelését pedig a hosszú oldalon érkező Balotelli 3 méterről fejelte a kapuba (2-1). Érdekes, hogy ez volt az olaszok első fejesgólja világbajnokságon Marco Materazzi 2006-ban szerzett gólja óta.

Az angolok természetesen magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, Roy Hodgson cserékkel is frissítette csapatát, ám hogy telt az idő, a vezetés birtokában az olaszok visszaálltak, az angolok pedig nem találtak lyukat a védelmi falon, sőt a végén kis híján bekaptak még egy gólt, Pirlo szabadrúgása azonban a keresztlécen csattant.

Olaszország megérdemelten nyert, sorozatban 15. nyitómérkőzésén maradt veretlen, míg Anglia bár jól játszott, mégis nagyon nehéz helyzetbe került a folytatást illetően hiszen legközelebb a szintén vereséggel kezdő Uruguay lesz az ellenfele.

D csoport, 1. forduló:

Olaszország-Anglia 2-1 (1-1)

Manaus, Amazónia Arénája, 42 500 néző, v.: Björn Kuipers (holland)
gólszerzők: Marchisio (35.), Balotelli (50.), illetve Sturridge (37.)
sárga lap: Sterling (92.)

(Fotó:khelnama.com)