Jump to content

Vb 2014: Belgium-USA, elemzés

2014. 07. 01. 10:22

Két meccsel folytatódik, egyben le is zárul a mai napon a brazíliai labdarúgó világbajnokság nyolcaddöntős szakasza. Az Argentína-Svájc mérkőzést már beharangoztuk, ezúttal megvizsgáljuk az Egyesült Államok-Belgium összecsapást. A találkozó esélyese a meglepetéscsapatként aposztrofált belgák, ám Jürgen Klinsmann együttese bizonyította már, hogy nem véletlenül jutott a legjobb 16 közé, éppen ezért egy kiélezett és izgalmas összecsapásra számítunk.

Az amerikaiak nagyon készülnek, Jürgen Klinsmann még a csapat repülőjegyét is áttetette, a német szakember annyira optimista együttese sikerét illetőleg. Az amerikaiak a csoportkör során legyőzték Ghánát, majd döntetlent játszottak Portugáliával, igaz azt a meccset kis híján megnyerték, majd kikaptak Németországtól. Jürgen Klinsmann a belgák ellen már számíthat a hírek szerint Jozy Altidore játékára, akit majd a mögötte húzódó Dempsey láthat el jó labdákkal. Fontos lesz Jermaine Jones szerepe, akit a szélen szerepeltet majd minden bizonnyal a szakember hogy lehetőség szerint levédje a jobb oldalt, ahol Hazard rohamaira kell majd számítani.

Az „amiknak” borzasztóan nehéz dolguk lesz Belgium ellen, ugyanis Marc Wilmots együttese legutóbbi 11 vb-meccséből 10-et megnyert, és az utóbbi három találkozójukon legalább egy gólt mindig rúgtak. Azt is érdekes statisztika a belgákkal kapcsolatban, hogy a mostani vb-n szerzett négy góljuk mindegyike az utolsó 20 percben született, tehát a fáradtság jele sem fizikálisan, sem mentálisan nem mutatkozik rajtuk.

A belga szövetségi kapitány, Marc Wilmost ugyanakkor aggódhat is, ugyanis Vincent Kompany és Thomas Vermaelen sem 100%-osan egészséges, igaz mindkettő kezd a hírek szerint. Borre és Defour játékára azonban nem számíthat a Schalke egykori legendás játékosa, előbbi sérült, utóbbi eltiltott. A hírek szerint Dembele kezd majd az USA ellen, miután ő inkább védekező felfogású, és a legtöbb lap biztosra veszi azt is, hogy Lukaku csak csereként állhat be, Wilmots szerint úgy többet hozzá tud tenni a játékhoz.

A Belgium-Egyesült Államok világbajnoki nyolcaddöntős mérkőzést magyar idő szerint ma este 22 órától közvetíti az M1 csatorna.

(Fotó:thehindu.com/usasoccer.com/)