Jump to content

VB 2014: Brazília vagy Németország jut döntőbe?

2014. 07. 08. 09:00

Két nap után a Brazília-Németország elődöntővel folytatódik a brazíliai futball-világbajnokság. A találkozó előtt a hazaiak lehetnek idegesebbek, hiszen Neymar sérülés, a csapatkapitány Thiago Silva eltiltás miatt nem léphet pályára Belo Horizontéban.

Ma késő este kiderül, hogy a házigazda braziloknak sikerül-e bejutniuk a döntőbe, hiszen már az elődöntők következnek a világbajnokságon. Nem lesz könnyű dolguk, mert a Kolumbia elleni negyeddöntőben elveszítették legnagyobb ászukat, Neymart, sőt a csapatkapitány Thiago Silva is összeszedte második sárga lapját, így ő eltiltás miatt nem játszhat. Kérdés, hogy az eddig teljesen veszélytelen Fred és Hulk támadókettős mire lesz képes a játékmester távollétében, akit valószínűleg Willian vagy Bernard fog pótolni.

Brazíliának 2002 óta ez lesz az első elődöntője, azt akkor megnyerte és végül a döntőben a német válogatott sem tudta útját állni. Németország már nem áll ilyen jól, hiszen 2006-ban a saját rendezésű világbajnokságon, míg 2010-ben Dél-Afrikában is kiesett az elődöntőben, így Joachim Löw legénységén is nagy lehet a nyomás. A csapat háza táján egyébként minden rendben: sem eltiltott, sem újabb sérült játékos nincs a keretben.

Akármennyire is furcsa, a két csapat csupán egyetlen egyszer találkozott eddig világbajnokságon, a már említett 2002-es döntőben. Akkor a brazilok Ronaldo duplájával nyertek és ötödik vb-címüket ünnepelhették. A Selecao egyébként 42(!) mérkőzés óta veretlen hazai pályán, legutóbb Paraguay tudta őket legyőzni még 2002-ben. Németország is szép számokkal büszkélkedhet, hiszen ők a legelsők a világbajnokságok történetében, akik négyszer egymás után bejutottak az elődöntőbe.

Hogy mire elég a statisztika és ki fog jobban örülni, a foghíjas hazaiak vagy a döcögősen játszó németek, az ma este kiderül: a mérkőzés magyar idő szerint 22 órakor kezdődik Belo Horizontéban.

(Fotó:telegraph.co.uk\vectorportal.com)