Jump to content

Manchester United: Evra megy, Blind érkezik?

2014. 07. 21. 13:24

Szigetországi sajtóértesülések szerint kis túlzással már csak percek választják el Patrice Evrát attól, hogy aláírjon a Juventushoz. A francia szélső védő távozásával komoly űr nyílik a Manchester United védelmén, ám a Vörös Ördögök új menedzsere, Louis van Gaal már gondoskodott a rutinos játékos pótlásáról.

A brit Daily Mirror szerint még a mai napon bejelentik, hogy Patrice Evra, a Manchester United védőja a Juventus csapatában folytatja pályafutását. A rutinos játékos májusban jóllehet aláírta új szerződését, ám Luke Shaw érkezésével nem feltétlenül biztos a helye a kezdőben van Gaalnál. Korábban arról érkeztek hírek, hogy Evra Olaszországba való igazolása kútba esett miután Antonio Conte elhagyta a Juventust, ám a torinóiak továbbra is szeretnék soraikban tudni a francia válogatott erősségét.

Evra esetleges távozásával a tavalyi csapat védelméből immáron a harmadik tag hagyja el az Old Traffordot, hiszen a nyáron Vidic (Inter) és Rio Ferdinand (QPR) is eligazolt Manchesterből. Természetesen Louis van Gaal már gondoskodott Evra pótlásáról és a hírek szerint saját hazájából, Hollandiából importálna védőt, méghozzá Daley Blind személyében. A nemrég befejeződött világbajnokságon a holland csapattal bronzérmet szerző 24 éves játékos 17 millió fontért hagyhatja el az Ajax együttesét, ráadásul több poszton is bevethető, mint Evra.

(Fotó:squawka.com)