Jump to content

Rasszista szurkolók miatt levonult a Manchester City

2014. 07. 23. 10:19

A Horvátországban egy barátságos mérkőzésen résztvevő Manchester City U21-es csapatának egyik játékosát a mérkőzés közben rasszista támadás érte, így az összecsapást félbe szakították. Az angol csapat menedzsere, a francia Patrick Viera az esetet követően lehívta játékosait a pályáról és együtt bevonultak az öltözőbe, így a találkozót nem fejezték be. A horvátok nem értik Viera megnyilvánulását, szerintük nem inzultálta senki a City fiatal játékosát.

A HNK Rijeka-Manchester City U21-es barátságos mérkőzés kellemetlen véget ért, ugyanis a szigetországi csapat háza tájáról érkező hírek szerint a francia Seko Fofanát rasszista inzultus érte. Fofana amúgy piros lapot kapott a találkozón, ráadásul egy olyan szituáció közben, amikor a labda nem volt a közelében. Ezt követően érhette rasszista támadás, ám a horvátok szerint nem történt semmi. A szervezők döbbenten szemlélték az eseményeket, ahogy a nagy számú közönség is. A beszámolók szerint a piros lap után mindenki arra lett figyelmes, hogy Patrick Viera a City U21-es csapatának edzője besétált a pályára, váltott pár szót a játékvezetővel és azután lehívta játékosait, majd kérte, hogy a mérkőzést szakítsák félbe.

A horvátok természetesen szeretnék tudni az okokat, ám az angol klub vezetősége közleményben jelezte, hogy a játékvezetőkkel, a szervezőkkel és a horvát szövetséggel tárgyalja meg az esetet, egyelőre semmilyen formában nem szeretné bevonni a nyilvánosságot.

Az utóbbi időben külföldön többször fordult elő, hogy egy mérkőzést rasszista megnyilvánulások miatt félbe szakítottak, így például az AC Milan 2013-as barátságos mérkőzését egy alacsonyabb osztályú ellenfél otthonában, amikor Kevin-Prince Boatenget inzultálták a "szurkolók". A ghánai válogatott játékos az eset után egyszerűen lesétált a pályáról, a mérkőzést nem folytatták.

Tavaly októberben a Manchester City felnőtt csapatának tagja, Yaya Toure volt szenvedő alanya egy rasszista megnyilvánulásnak, a CSKA Moszkva elleni mérkőzésen. Oroszországban amúgy is szinte mindennaposak a hasonló esetek, de emlékezetes egy spanyol bajnokin történt eset is, amikor Dani Alvest dobták meg banánnal. A Barcelona karakán védője csattanós választ adott, felkapta a banánt és beleharapot. Ezt követően szinte nem volt olyan ország, ahol a játékosok ne készítettek volna magukról fényképet, ahogy éppen banánt esznek, így kiállva a rasszizmus ellen.

(Fotó:goal.com)