Jump to content

A Premier League legjobb nyári üzletei - 1. rész

2014. 08. 13. 11:01

Az átigazolási szezon még javában tart, ám miután az angol Premier League bajnoki sorozata a hétvégén már kezdetét veszi, nem árt megvizsgálni a piacon történt legjobbnak vélt üzleteket. Ezúttal most nem a Sanchezek, a Costák és a Fabregasok szerződtetését vesszük górcső alá, hanem azokat a játékosokat, akikért keveset, vagy egyáltalán nem kellett fizetniük új munkaadójuknak. Ezúttal az ár-érték arány volt a fő szempont.

1. Gareth Barry (a Manchester City-től az Evertonba, ingyen)
Az angol válogatott egykori középpályása a legutóbbi idényben is a kisebbik liverpooli alakulatot erősítette, ám akkor még csak, mint kölcsönjátékos. Roberto Martinez gépezetében azonban ő volt a mozgatórugó, így a szakember mindent elkövetett azért, hogy végleg megszerezze. Törekvése sikerrel járt, Barry ráadásul ingyen érkezett és továbbra is erőssége lehet a leginkább a kontratámadásokban erős Evertonnak.

2. Diego Poyet (a Charltontól a West Ham csapatához)
Az egykori legendás uruguayi játékos, Gus Poyet fia, ám nem a nevéből próbál megélni. Tehetséges középpályás, aki ráadásul végtelenül technikás is és eredményes szezont is tud maga mögött. A Charlton együttesénél az év játékosának választották még annak ellenére is, hogy a bajnokság nagyobbik felében nem léphetett pályára. Fontos szerepet játszott klubja kiesés elleni harcában, ám a következő idénytől már a West Ham sikeréért fog harcolni.

3. David Ospina (a Nice-től az Arsenalba, 3 millió fontért)
A kolumbiai kapus a nyári brazíliai világbajnokságon robbant be igazán a köztudatba. Ruganyossága és reflexei miatt kiemelkedő képességű hálóőrnek tartják ráadásul még véletlenül sem vonalkapus, amit Angliában igen csak sokra értékelnek. Állítólag elragadó személyiséggel is rendelkezik, Wengernek ez is fontos volt. A legutóbbi szezont még a Nizzánál töltő kapusnak a kezdőbe bekerülnie nem lesz könnyű, ugyanis az előző idényben Wojciech Szczesny jó meggyőző teljesítményt nyújtott.

4. Jack Rodwell (Manchester City-től a Sunderlandhez, 10 millió fontért)
A lista egyik legdrágább játékosa, ám a szigetországi szaksajtó szerint az egyik legjobb üzlet amely megköttetett és ennek nyertese a Sunderland. A City-nél örülnek, hogy meg tudják nyírbálni a túlságosan is felhízlalt keretüket, míg a Sunderland háza táján mindenki dörzsöli a tenyerét, hogy egy remek középpályással erősödött a csapat. Rodwell technikás, erős és kellően agresszív, tehát nem csak a támadásokban jó, hanem remek védekezési képességekkel is meg van áldva.

5. Joleon Lescott (Manchester City-től a West Bromba, ingyen)
Bár sokak szerint túl van pályafutása zenitjén, Joleon Lescott még mindig kiváló védő. Manuel Pellegrini nem igazán számított rá, ugyanis a chilei szakember inkább olyan védőket alkalmazott, akik a labdával is ügyesek. Mondjuk ennek meg is itta a levét, hiszen bár Martin Demichelis valóban nem ügyetlen a labdával, ám védekezésben néha hajmeresztő hibákra képes. Lescott a szakemberek szerint amennyiben érzi "főnöke" bizalmát, remek teljesítményre képes, ezt a következő idénytől már a West Brom csapatában bizonyíthatja.

(Forrás:sportrajongo.hu;uk.eurosport.yahoocom/Fotó:espn.co.uk)