Hetesek: játékosok akik a kultikus 7-est viselik - 1. rész
2014. 08. 27. 10:36
Szerkesztőség
Vannak mezszámok, melyek a labdarúgás történetében ikonikussá váltak. Ilyen például a 10-es, amelyet a teljesség igénye nélkül olyan korszakos zsenik tettek mágikussá, mint Puskás Ferenc, Pelé, vagy Diego Maradona. A 10-es mellett azonban a 7-es is egy olyan szám, amely külön fejezetet érdemel a labdarúgás történelemkönyvében, ám ezúttal a jelenkor legjobb "heteseit" vettük górcső alá.
10. Robinho A brazil játékost méltán tartották Pelé utódjának, ám soha sem futotta be azt a karriert melyet sokan jósoltak neki. Legutóbbi idényében az AC Milan együttesében 32 meccsen 5 gólt szerzett, nem csoda ha visszatért Brazíliába korábbi sikeri helyszínére a Santosba, ahol a következő idénytől kezdve a 7-es mezben szerezheti vissza megtépázott renoméját.
9. James Milner Nem az a klasszikus világsztár és akkor még finoman fogalmaztunk. Milner a Manchester United játékosa, az angol válogatottban is folyamatosan játszott még pár évvel ezelőtt. Kemény játékos, akit nem feltétlenül övez akkora elismerés, mint amekkora kijárna neki.
8. Ramires A Chelsea középpályása olykor nem viselkedik profi futballistához méltón, ám ettől még remek játékos. Erős, gyors, a támadásokat is segíti, olykor még gólt is lő. Amennyiben kordában tudná tartani az egóját, még jobb lehetne és előkelőbb helyet foglalna el a "hetesek" listáján.
7. José Callejon A spanyol középpályás is 7-esben játszik, igaz tehetségben és eredményekben is elmarad az igazán nagy elődöktől. Callejon első évét tölötte a Napolinál és a váltás igazán bejött neki, hiszen 20 gólt termelt az elmúlt szezonban.
6. Lucas Moura Hatalmas várakozás előzte meg a PSG-be való igazolását, ám Párizsban az elmúlt idényben nem váltotta meg a világot a brazil. Ennek is köszönhető, hogy lemaradt a világbajnokságról, igaz ezt az eredmények tudatában nem biztos, hogy bánja. Moura előtt hatalmas jövő áll, kérdés, hogy igazolni tudja-e klasszisát.
A Gin Market Budapest idén új lendületet vesz – méghozzá alkoholmentesen is. 2025. június 13-14. között a Budapest Garden ad otthont Magyarország egyik legnépszerűbb ginfesztiváljának, ahol a SPAR nemcsak támogatóként, hanem aktív résztvevőként is jelen lesz. A rendezvény idén a tudatos életmód és a változatos ízvilág jegyében új irányokat mutat, különös figyelmet szentelve a 0.0%-os ginváltozatoknak.
Azok a gyerekek, akik néhány éve megismerkedtek Szellőcskével, Vizecskével, Tüzecskével, Földecskével és Szívecskével, most újra örülhetnek: folytatódik a SPAR Magyarország edukatív animációs sorozata, az ÖKO KALAND. A fenntarthatóság témáját játékos és érthető formában feldolgozó kisfilmek most új részekkel térnek vissza, hogy a legfiatalabb korosztályt ismét elvarázsolják – és közben tanítsák is.
A tavasz a megújulás ideje – miért ne használhatnánk ki ezt az időszakot arra, hogy a mindennapjainkat tudatosabbá, fenntarthatóbbá tegyük? A Nestlé és a SPAR közös Évtervező kampánya hónapról hónapra segít apró, mégis hatékony lépésekkel elindulni a környezettudatos életmód felé.
Idén ismét lehetőséged van segíteni a rászoruló négylábúaknak: 2025. május 10-én szombaton és 11-én vasárnap a részt vevő civil szervezetek valamennyi INTERSPAR áruházban várják az adományokat a „Mancs a bajban!” akció keretében. Egy kis segítség tőled hatalmas változást hozhat egy menhelyi állat életében.
Nehéz sorsú embereknek gyűjtenek önkéntesek tartósélelmiszereket a kijelölt SPAR, és minden INTERSPAR üzletben. Csatlakozz Te is, hiszen adományoddal a rászorulók ünnepét tudod szebbé tenni.
A SPAR Magyarország évről-évre azon dolgozik, hogy vásárlóit minél kellemesebb, modernebb környezetben fogadhassa áruházaiban. Ennek mentén építi új üzleteit, és alakítja át a már meglévőket, minden esztendőben több milliárd forintos saját forrást szánva ezekre a beruházásokra. Így történt ez Debrecen dinamikusan fejlődő déli vállalkozási övezetétől karnyújtásnyira, a Mikepércsi úton, ahol egy hárommilliárd forintos beruházás révén új, 2 600 négyzetméter alapterületű INTERSPAR áruház nyílt modern, családias övezetben.