Jump to content

PL: A nyár öt legjobb igazolása

2014. 09. 03. 11:18

Hétfőn éjfélkor hivatalosan is lezárult az átigazolási szezon. A topligák elképesztő mennyiségű pénzt költöttek, a bevásárlásban a Premier League klubjai jártak az élen. A temérdek új játékos közül nehéz megállapítani, hogy kinek sikerül majd meghódítania a ligát, ám a következő ötös lista főszereplői mind jó eséllyel pályáznak erre. 

Daley Blind (Az Ajaxtól a Manchester Unitedhez)
A holland védő 14 millió fontért érkezett az MU-hoz, és ha valakinek akkor neki biztos nem lesz nehéz megszoknia Louis van Gaal módszereit lévén a holland válogatottnál is szerepelt a szakember irányítása alatt. Blind átigazolását háttérbe szorította Falcao megszerzése, ám legalább annyira fontos igazolás, mint a kolumbiai. Az MU védelme több sebből vérzik, nagy segítség ezért Blind aki védekező középpályásként is bevethető.
Diego Costa (Az Atletico Madridtól a Chelseahez)
Sokak szerint a PL legjobb nyári igazolása és a spanyol válogatott nem is váratott meg senkit a bizonyítással, három mérkőzésen immáron négy gólnál jár, tevékeny részt vállalva a kékek kiváló idényrajtjában. Costa 32 millió fontért érkezett és váltotta le az évek óta gólszerzés ellen beoltott Fernando Torrest, akit amúgy három éve 50 millió fontért vásárolt meg Roman Abramovic...
Cesc Fabregas (A Barcelonától a Chelseahez)
Diego Costa csak azért nem a nyár legjobb igazolása, mert a szakemberek többsége szerint Cesc Fabregas az. A Barcelona szerelését a Chelsea mezére váltó spanyol válogatott játékosnak nem kisebb feladata lesz, mint feledtetni a feledhetetlen Frank Lampardot. Fabregas kiválóan nyitott Londonban, a csapat esze, jól mozgatja a társakat, továbbra is remekül lát a pályán, passzai élményszámba mennek, egy szó mint száz, megéri az árát. Ami pontosan 30 millió font volt, ám az ilyen ügyletekre mondják, hogy ár-érték arányban tökéletes üzlet.
Calum Chambers (A Southamptontól az Arsenalhoz)
A nyáron kiárusítást tartó Southamptontól az Arsenalhoz igazoló fiatal játékos a hírek szerint 16 millió fontjába került Arséne Wengernek, ám a szurkolók és a szakértők is már most az Ágyúsok történetének egyik legjobb vételének tartják. A fiatal védő annyira meggyőzően mutatkozott be az Arsenalban, hogy Roy Hodgson rögtön meghívót küldött neki, így a sűrű nyarat követően az ősz sem telik majd eseménytelenül Chambers számára.
Hatem Ben Arfa (A Newcastletől a Hullhoz)
Talán meglepetés, hogy éppen az egykori francia válogatott játékos nevét találjuk a listán és nem mondjuk Radamel Falcaóét. De ne legyünk előítéletekkel teli, hiszen Hatem Ben Arfa a Premier League egyik legkreatívabb és legveszélyesebb támadó középpályása. Ez a megállapítás igaz is meg nem is, ugyanis amennyiben a francia "észnél van", úgy valóban egyike a legjobbaknak, ám amikor profi játékoshoz méltatlan a hozzáállása, akkor szinte használhatatlan. Steve Bruce merészet húzott a leigazolásával, ám ha ki tudja hozni Ben Arfából azt, ami benne van, akkor valóban a nyár egyik legjobb üzletét kötötte. Már csak azért is, mert a franciával együtt érkezett még Abel Hernandez, Mohamed Diame és Gaston Ramirez is, tehát a Hull kerete valóban jónak tűnik, de Ben Arfa jó játéka kulcsfontosságú ahhoz, hogy a tavalyival szemben egy jó idényt zárjon a Bruce-legénység.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:twitter)