Jump to content

PL: Hat játékos, akik januártól az Arsenalt erősíthetik

2014. 09. 05. 09:59

Bár a nyári átigazolási piac még egy hete sem zárt be, az angol sajtó már azt találgatja, hogy a januári nyitáskor mely játékosok válthatnak klubot. A mezőny ezúttal is igen erős, hiszen Robin van Persie, Julian Draxler és Jackson Martinez neve is megtalálható rajta. Hogy mi a közös ezekben a játékosokban? Hogy a hírek szerint mindegyikre az Arsenal vetette ki a hálóját.

És a lista még nem teljes. A fent nevezett három játékos mellett Wilfried Bony, Karim Benzema, és Edinson Cavani nevét lehet olvasni mint potenciális kiszemelteket. Persze azt ne gondoljuk, hogy mind a hat játékos Londonban köt ki a januári átigazolási dömpinget követően, ugyanakkor a hat futballista közül szinte mindegyiket szóba hozták Arséne Wenger csapatával már a nyáron is.

A legkisebb esély Robin van Persie visszatérésére van, hiszen a londoni szurkolók nem biztos, hogy megbocsátottak neki amiért a rivális MU szerelésére váltotta az Ágyúsok mezét. Ugyanakkor RVP helye a szakértők szerint nem teljesen biztos a csapatban, hiszen érkezett Falcao. Az angol bukmékerek ugyanakkor igen jó odsszal adják a visszatérését, ami hatalmas meglepetés lenne mindezek ellenére is.

Julian Draxler megvásárlása azonban nem. Az Arsenal már a legutóbbi téli átigazolási szezon során megkörnyékezte a Schalke fiatal klasszisát és igazából meglepetés volt, hogy a nyáron nem próbálták meg újra. Draxler ára 37 millió font körül mozog, a szigetországi sajtó biztosra veszi, hogy januárban Wenger bejelentkezik érte.

Ami Jackson Martinezt illeti, a kolumbiai csatár neve időről időre előkerül, nyáron a Manchester Uniteddel és természetesen az Arsenal együttesével is szóba hozták mégis maradt Portóban. Wenger a nyáron Danny Welbecket szerezte meg, aki 16 millió fontba került, Martinez ára 20-30 millió font körüli. Januárban a hírek szerint akár érkezhet is, ami Lukas Podolski torinói "költözését" segítené elő.

Ha már a csatároknál tartunk, Wilfred Bony is kiszemelt a szigetországi újságírók szerint köszönhetően a legutóbbi idényben mutatott formájának, amely során 16 gólt szerzett a PL-ben. A nyáron már szóba hozták a londoniakkal, ám végül nem lett az ügyből semmi. Sokan azt mondják, hogy Wenger jól döntött, talán meg szeretne győződni arról, hogy Bony nem egy egyidényes "gólzsák", ahogy az volt például egykori csapattársa, Michu.

Maradva a csatároknál Karim Benzema neve megkerülhetetlen amikor az Arsenal lehetséges kiszemeltjeiről beszélünk. A francia válogatott csatárral kapcsolatban a bukmékerek annyira biztosak, hogy az Arsenal lesz a következő csapata, hogy szinte alig fizetnek az ügylet létrejöttére fogadóknak.

Riválisban azonban nincs hiány, Cavani is Wenger kiszemeltje ugyanis. A francia szakember a nyáron is szemezett az uruguayi ásszal, aki végül maradt Párizsban, ám januárban a hírek szerint Londonba teheti át a székhelyét.

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:foci-live.hu)