Jump to content

Balotelli betalált, győzött a Pool

2014. 10. 29. 08:25

A Liverpool 2-1-re legyőzte a Swansea együttesét az angol Ligakupában ezzel bejutott a sorozat negyeddöntőjébe. A Vörösök sikerének fő letéteményese az utóbbi időben sokat kritizált Mario Balotelli volt, aki azon túl, hogy gólt szerzett vezéregyénisége volt Brendan Rodgers csapatának.

Nem volt könnyű szülés, ahogy mondani szokás de a Liverpoolnál egyelőre a lényeg a győzelem. Brendan Rodgers szerint amint csapata összeáll és elkapja a ritmust, a játék is szép lesz, ám addig csak az számít, hogy nyerjenek, mindegy hogyan. A keddi Ligakupa fordulóban a Liverpool hozta a kötelezőt, pedig nem volt könnyű dolga. A Mersey-partiak a Hull elleni vérszegény 0-0-ás bajnoki után azt a Swanseat fogadták amely a legutóbb bajnokiját magabiztosan 2-0-ra nyerte ráadásul a bajnoki tabellán előttük áll.

A Liverpool a Jones, Javi Manquillo, Touré, Lovren, Johnson, Henderson, Lucas Leiva, Markovic, Philippe Coutinho, Borini, Lambert összeállításban kezdett, tehát Brendan Rodgers egykori csapata ellen "jegelte" az érkezése óta halovány teljesítményt nyújtó Mario Balotellit. Az első félidőben a Pool hozta idén látott vérszegény játékát, ám a vendégek sem tudtak gólt szerezni, igaz valamivel magabiztosabb teljesítményt nyújtottak. A második félidőben aztán 15 perc elteltével Emmes révén megszerezte a Swansea a vezetést, és a Liverpool játékából kiindulva félő volt, hogy a walesi csapat rövid időn belül harmadszorra is kiüti a Ligakupából nevesebb ellenfelét.

A mérkőzésből már csak négy perc volt hátra amikor Brendan Rodgers cserére szánta el magát, Lambert helyére beküldte Balotellit és az olasz meghálálta a bizalmat. Szinte egy perc sem telt el amikor belőtte az egyenlítő gólt (12. meccsén a másodikat), majd miután az ellenféltől kiállították Fernándezt tevékeny részt vállalt a győztes találatból is, melyet végül a korábban szintén sokat kritizált Dejan Lovren szerzett meg. A Liverpool négy perc alatt megfordította a meccset, 2-1-re nyert a Swansea ellen és sikerével bebiztosította helyét a Ligakupa negyeddöntőjében.

Eredmények a Ligakupa 4. fordulójában:

Kedd:
Bornemouth - West Brom 2-1
Shrewsbury Town - Chelsea 1-2
Milton Keynes Dons - Sheffield United 1-2
Liverpool - Swanscea City 2-1
Fulham - Derby County 2-5

Szerdán rendezik:
Tottenham Hotspur - Brighton&Hove Albion
Stoke City - Southampton
Manchester City - Newcastle United

(fg)

(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:skysport.com)