Jump to content

Ma 54 éves Diego, az "Isteni"

2014. 10. 30. 09:45

Ma ünnepli 54. születésnapját minden idők egyik legjobb játékosa, Diego Maradona, akinek pályafutásában bőven találunk csúcs- és mélypontokat egyaránt. A világ azonban csak szenzációs szólóira, passzaira, és góljaira emlékezik, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egy internetes szavazáson minden idők valaha élt legnagyobb játékosává választották, 2000-ben pedig a FIFA szavazásán elnyerte az Évszázad Labdarúgója címet.

Maradona 1976-ban, tíz nappal a 16. születésnapja előtt mutatkozott be első felnőtt klubjában, az Argentinos Juniorsban. Öt szezonon keresztül szolgálta a piros-fehéreket, (167 mérkőzésen 115 gól), majd 1981-ben bajnok lett a Boca Juniors-al. 1982-ben világrekordot jelentő 5 millió fontos összegért igazolt két évre a Barcelona együtteséhez, begyűjtöttegy spanyol kupát, a Ligakupát és a Spanyol szuperkupát is. Mindezek ellenére az igazi nagy sikerek elkerülték, ráadásul az Athletic Bilbao játékosa, Goikoetxea, a "bilbaói hentes" súlyos sérülést okozott neki, néhány hónappal később pedig a baszk csapat ellen kupadöntőn a pályán kitört tömegverekedés aktív résztvevője volt. A korábbi rekordját megdöntve 1984 nyarán 6,9 millió fontért vásárolta meg az olasz Napoli, ahol már megtalálta a helyét. Két Serie A-elsőség, egy kupa-, és egy szuperkupa-győzelem mellett nagy szenzációt keltett, mikor az UEFA-Kupa serlegét is sikerült elnyernie az itáliai csapattal. Hét olaszországi szezonja alatt 258 mérkőzésen 115 gólt szerzett, egyszer pedig a gólkirályi címet is elnyerte. 1991-ben doppingvétség miatti eltiltása után egy évig a Sevillát erősítette, majd 1993-ban visszatért Argentínába, hét meccs erejéig a Newell's Old Boys csapatához. 1994-ben visszatért a válogatottba is, azonban ismételt doppingvétség miatt újfent eltiltották. Utolsó mérkőzésére 1997. október 25-én került sor, a Boca az ősi rivális River Plate ellen győzött idegenben 2:1-re, Maradona öt nappal később bejelentette visszavonulását. Válogatott szinten az igazi áttörést az 1986-os mexikói vébé jelentette a számára, ahol Argentína megszerezte második világbajnoki címét, ebből a torna aranylabdásának választott Maradona remek játékával oroszlánrészt vállalt. Öt gólja közül a két leghíresebbet Anglia ellen szerezte. Először kézzel juttatta a hálóba a labdát („Isten keze”), majd az évszázad góljának megválasztott találatával, mely során végigcselezte magát szinte az egész pályán, bejuttatta Argentínát az elődöntőbe, ahol szintén duplázni tudott, majd a fináléban is győzelemre vezette az Albicelestét. 91 válogatott mérkőzésén összesen 34 gólt szerzett.

(bb)

(Forrás:sportrajongo.hu/wikipédia.hu; fotó: sportrajongo.hu/hdwallpapersbase.com/tumblr.com)