Jump to content

MLS: Gerrard megindokolta, miért a Galaxyt választotta

2015. 01. 07. 16:03

Ahogy arról korábban már honlapunk is beszámolt, hivatalossá vált, hogy Steven Gerrard idén júliustól a Los Angeles Galaxy csapatában folytatja pályafutását. A liverpooli legenda a bejelentés után nem sokkal azt is megindokolta, hogy választása miért éppen az MLS-címvédő Galaxy csapatára esett.

A 34 éves középpályás pénteken közölte, hogy a szezon végén elhagyja a Liverpool FC-t, egy nappal később pedig azt is elárulta a klub televíziós csatornájának, hogy a tengerentúlra igazol.

„Szeretnék még érmeket nyerni, és egy erős csapatban befejezni a pályafutásomat. A Galaxy pedig sikeres klub, amely további sikereket érhet el” – nyilatkozta a Los Angeles Times című napilapnak a játékos, aki 18 hónapos szerződést kap Kaliforniában.

Gerrard nyolcesztendősen került a vörösökhöz, felnőttként 696-szor húzta magára a Liverpool mezét és 182 gólt szerzett. Pályafutása legnagyobb sikereként 2005-ben Bajnokok Ligája-diadalra vezette az együttest. Emellett nyert UEFA Kupát, FA-kupát és Ligakupát is a gárdával, bajnoki címet azonban nem (háromszor volt ezüstérmes a PL-ben).Gerrard a válogatottságot a tavalyi, brazíliai világbajnokság után lemondta, de októberben jelezte, hogy még nem áll szándékában visszavonulni.

(fg)

(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)