Jump to content

Serie A: rangadók hétvégéje - 2. rész

2015. 01. 11. 13:55

Igazán nem panaszkodhatnak az olasz futball szerelmesei a 18. forduló mai párosításaira: a római derbi, valamint a Napoli-Juventus rangadó is a vasárnapi futballkínálat része. A 15 órakor kezdődő fővárosi derbiről már tettünk említést, jöjjön most a nem kevésbé izgalmasnak tűnő összecsapás a Vezúv lábánál.

Az észak-olasz emberek szerint Olaszország véget ér Rómánál, Nápoly pedig már Afrikához tartozik, a déliek szerint pedig az északi gazdag városok folyatosan kizsákmányolják a szegény Délt. Ezen folyamat egyik megtestesítője a FIAT által évtizedek óta támogatott Juventus, a Napoli pedig a déliek függetlenségét, szabadságvágyát és ellenállását fejezi ki. Így ez a mérkőzés - csakúgy, mint a római derbi - jóval túlmutat a sporton. A Juventus Olaszország legsikeresebb klubja, és Eegészen a 2006-os botrányig egyértelműen Európa elitcsapatai közé tartozott, azonban a botrány miatti másodosztályba sorolás, és az emiatt távozó klasszisok (Ibrahimovic, Vieira, Cannavaro) hiánya hosszú-hosszú évekre visszavetette a csapatot. A változás a korábbi játékos, Antonio Conte 2011-es edzői kinevezésével következett be, akivel sorozatban háromszor szerezték meg a bajnoki címet. Ezzel párhuzamosan a Juve új, saját tulajdonban lévő stadion építésébe fogott - az olasz klubok közül először -, az ezzel járó plusz anyagi bevételek pedig lehetővé tették olyan klasszisok legigazolását, mint Carlos Tevez, Llorrente. Conte helyét 2014 nyarán a korábban a Milant irányító Allegri vette át. Vele sem sűrűn téveszt eddig lépést a Juventus: élen áll a bajnokságban, azonban váratlanul komoly kihívója akadt a Roma személyében, a Bajnokok Ligájában pedig a Dortmund vár - cseppet sem egyszerű feladatként - a csapatra a legjobb 16 között. A Napoli jóval szerényebb eredményeket tud felmutatni: nem túlzás azt állítani, hogy a csapatot egy bizonyos Diego Maradona tette fel a futball térképére, amikor vezetésével - óriási meglepetésre - 1987-ben és 1990-ben bajnokságot, 1989-ben pedig UEFA-Kupát nyertek. Maradona távozása után a klub megindult a lejtőn, aminek a végét Aurelio di Laurentiis filmmogul 2005-ös szerepvállalása vetett véget. Szisztematikus építkezés vette kezdetét, melynek keretében Lavezzi, Cavani, Hamsík is a csapathoz került, és fokozatosan tényezővé vált mind az olasz futballban, mind az európai színtéren: a Napoli rendszeres Bajnokok Ligája-résztvevő, számos alkalommal csak egy apró lépésre voltak a nagyobb bravúr elérésétől. A jelenlegi keret legnagyobb sztárja Gonzalo Higuaín, akinek formája az idény elején - csakúgy, mint a csapaté - roppant gyenge volt, azonban Rafa Benítez összekapta a gárdát, és most már szorosan a Lazio nyomában vannak a dobogóért folytatott harcban.

A legutóbbi találkozójuk a dohai Olasz Szuperkupa-döntő volt, amit a Napoli tizenegyesekkel nyert meg.

(bb)

(Forrás: sportrajongo.hu/wikipédia.hu; fotó: sportrajongo.hu/calciomercato.it)