Azt a Bradford City-t, amely a 2013-as Ligakupa kiírásban tizenegyesekkel búcsúztatta az Arsenal gárdáját, és egészen a döntőig menetelt. Nem szabad tehát lebecsülnie José Mourinhoéknak a kiscsapatot, még akkor sem, ha papíron könnyűnek tűnhet a találkozó. Érdekes lesz figyelni majd, hogy José Mourinho lehetőséget ad-e André Schürrlének és Mohammed Salahnak, hiszen mindkét játékos elégedetlen a csapatnál a kevés lehetőség miatt. Salaht az AS Roma, míg Schürrlét a Wolfsburg csábítaná, így az is lehet, hogy utoljára láthatjuk majd a kékek mezében pályára lépni a duót.
Szombaton pályára lép a Tottenham Hotspur, a Liverpool és a Manchester City is. Pochettinóék a Leicester Cityt, a Liverpool a Bolton Wandererst, míg a Manchester City a Middlesbrough csapatát fogadja majd. A már említett Arsenal vasárnap szerepel a Brighton & Hove Albion vendégeként, a címvédő Wengerék pedig minden bizonnyal szeretnék majd reprodukálni a bajnokságban mutatott, Manchester City elleni formájukat.
Látszólag egyik nagycsapatnak sincs nehéz dolga, de az angol kupák évről-évre teli vannak meglepetésekkel. A hétvégén kiderül, botlanak-e a topcsapatok.
(st)
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:thetelegraph.co.uk)