Egyelőre nem lehet tudni, hogy az olasz szakember mennyire gondolja komolyan a dolgot, mindenesetre ha beváltja ígéretét, a 47 éves menedzser a negyedik kihívója lehet az ötödik mandátumát töltő 78 éves svájci Joseph Blatternek.
Tavaly októberben az 56 esztendős francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója, decemberben a 39 éves Ali bin al-Husszein jordán herceg, januárban pedig a 48 éves korábbi francia válogatott futballista, David Ginola jelentette be, hogy indul az elnöki posztért.
„Ha arra gondolok, hogy Joseph Blattert újraválaszthatják, belebetegszem” – nyilatkozta Raiola a holland Volkskrant című napilapnak.
Az elnökjelöltség feltétele, hogy a pályázónak az elmúlt ötéves időszakban legalább két évet a nemzetközi labdarúgás irányításában kellett eltöltenie, illetve öt tagszervezet ajánlásával kell rendelkeznie január 29-ig, azaz jövő csütörtökig. Hogy ez utóbbit hogyan tudja megszerezni a többek között Ibrahimovic, Balotelli és Paul Poegba ügyeit is intéző menedzser, az egyelőre nagy talány.
A FIFA-t és Blattert az utóbbi hónapokban rengeteg bírálat érte a 2018-as oroszországi, illetve a 2022-es katari világbajnokság helyszínkijelölésével kapcsolatban felmerült korrupciós vádak miatt.
A nemzetközi szövetség május 29-én Zürichben tartja az elnökválasztást.
(fg)
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:brandish.tv)