Az átigazolási szezon után általában azokról a játékosokról esik szó, akikért komoly verseny zajlott, vagy akiket nagy csapatok igazoltak le. Pedig rajtuk kívül rengeteg olyan labdarúgó van aki csapatot vált, többük ráadásul nem feltétlenül boldog az új állomáshely miatt. Persze az is lehet, hogy legbelül felrobbannak az örömtől és ezt leplezik a zord, mogorva külsővel. Robert Huth és Aaron Lennon arcát elnézve azonban elsőre nem az jut az ember eszébe, hogy ez a két játékos mennyire örül annak, hogy aláírtak új csapatukhoz, sokkal inkább az ellenkezője.
Robert Huth (balra) egykoron a Chelsea játékosa volt, majd a Middlesbrough következett, végül 2009-ben a Stoke-hoz igazolt. A 2014-2015-ös idény második felét immáron a Leicester City-ben kezdi meg mint kölcsönjátékos, és ő ennek ennyire nagyon örül:
A Boldogtalanok Ligájának másik játékosa Aaron Lennon (jobbra), aki 10 év elteltével kénytelen elhagyni a Tottenham csapatát, mert kölcsönben az Evertonnál folytatja. A 21-szeres angol válogatott játékos látszólag majd kiugrik a bőréből, hogy a liverpooliak játékosa lesz az elkövetkezendő fél évben.
A Boldogtalanok Ligájának "játékoskerete" Facebbok oldalunkon tekinthető meg.
(fg) (Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:Twitter)