Az átigazolási szezon befejeződését követően a Twittert elárasztották a Chelsea-szurkolók bejegyzései, melyben szinte kivétel nélkül mindegyik szimpatizáns a csapat vezetőségét dícsérte a jól sikerült igazolások miatt. Szó ami szó a londoniak valóban jól teljesítettek a piacon, hiszen megszerezték a fél Európa által körüludvarolt Juan Cuadradót akiért közel 25 millió fontot fizettek. José Mourinho igyekezett még arra is figyelni, hogy pozitívan zárják a piacon való részvételt és ezt André Schürrle eladásával teljesítette is. A világbajnok német a Wolfsburgban folytatja, sőt még Mohamed Salahon is túl tudtak adni a londoniak, igaz őt csak kölcsönbe küldték a Fiorentinához.
Nem csoda, ha a Chelsea szurkolói szinte örömmámorban úsznak, legalábbis a Twitter-bejegyzések alapján ezt gondolhatjuk. Többen győztesnek kiáltották ki kedvenc csapatukat, igaz a vérmesebb szurkolók megjegyezték, hogy nem elég csupán az átigazolási piacon győzedelmeskedni, az igazán komoly győzelem a PL megnyerése lenne. Volt olyan szurkoló aki egyenesen José Mourinhónak titulálta a sikert, a portugál szakember csak "Királynak" nevezte és kijelentette, hogy ez már Mourinho csapata, amely sikerre van ítélve.
A londoniak idén eddig valóban nagyszerűen szerepelnek mind odahaza, mind a nemzetközi porondon is, hiszen a Premier League-et vezetik, a Ligakupában még talpon vannak és a Bajnokok Ligájában is ott vannak az egyenes kieséses szakaszban.
(fg)
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:twitter)