Tavaly éppen a Chelsea búcsúztatta Laurent Blanc gárdáját egy utolsó percben szerzett Demba Ba gólnak köszönhetően, így a franciák előtt adott a lehetőség, hogy visszavágjanak. Ez korántsem lesz könnyű feladat, a PSG ugyanis aligha várhatná az összecsapást rosszabb állapotban. A Caen elleni találkozón ugyanis öt játékosuk is megsérült, így Blanc edző valószínűleg nem számíthat majd Matuidi, Marquinhos, Aurier, Lucas Moura és Cabaye játékára sem.
Ott lesz viszont a csapatban David Luiz, aki tavaly még a Chelsea gárdáját erősítette, igaz a párizsi összecsapáson pont a saját kapujába sikerült betalálnia.
A londoniak ezzel szemben szinte mindenkire számíthatnak, egyedül Mikel játéka kétséges, hiszen ő kisebb térdsérüléssel bajlódik. Mourinho csapatába visszatér majd Diego Costa is, aki letöltötte hárommeccses eltiltását a bajnokságban.
A forduló másik keddi találkozóján a bombaformában lévő Bayern Donyeckbe látogat majd. A bajorok önbizalma nem is lehetne jobb állapotban, hiszen a legutóbbi Bundesliga fordulóban 8-0-ra páholták el a Hamburg csapatát.
Ezzel szemben a Shakhtar Donyeck december óta nem játszott tétmérkőzést, mivel az ukrán bajnokság csak a hónap végén indul. Hiba lenne azonban lebecsülni Lucescu csapatát, mivel ott lesz a kezdőben az a Luiz Adriano, aki az idei sorozatban kilenc gólt jegyzett, amivel vezeti a góllövőlistát.
Minden adott tehát ahhoz, hogy izgalmas nyitófordulót produkáljanak a csapatok.
Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzések
PSG–Chelsea 20:45
Shakhtar–Bayern 20:45
(st)
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:goal.com)